Európa megmarad, de mi lesz a britekkel?

A csütörtöki EU-csúcs történelmi fordulót jelent. Nagy-Britannia döntés elé került: Európához akar-e tartozni vagy sem, írja kommentrájában a Der Spiegel. A lap szerint a brüsszeli csúccsal vége a második világháború utáni időszak nagy projektjének, az egyesült Európának.

A nehéz helyzetben, a szükségben Európa megosztottá vált. A brüsszeli csúcs után az látszik, hogy lesz egy euró-Európa, amely francia-német kezdeményezésre összetart a közös pénz megmentése érdekében, és ott lesz Nagy Britannia, amely ebben nem akar részt venni.

A lap szerint mostantól vége az Európát eddig összetartó, mindenki számára elfogadható kompromisszumok korszakának is: pénzben nincs barátság. A Spiegel szerint ezzel végre eljött az őszinteség korszaka is. A válság rákényszerítette a politikusokat arra, hogy felhagyjanak a harmónia és a nagy barátság álságos hangoztatásával. A britek régóta idegesítették Európát: ott akartak lenni mindenhol, mindenbe beleszóltak, mindenről szavazni akartak, de amikor arról volt szó, mit tesznek a közös Európáért és mikor csatlakoznak az euróhoz, a válasz a szigetországból az volt "No Euro please, we are British!"

A válság felszabadította a kreatív energiákat, amelyekből valami új jöhet létre Európában. Ez lenne a Merkel által hangoztatott fiskális unió, ami alapján Európa egy szövetségi állam felépítése felé halad, amelyet Németország és Franciaország vezet majd.

A kontinens meg tud lenni a britek nélkül, de vajon Nagy-Britannia mire megy most Európa és az euró nélkül, teszi fel a kérdést a Der Spiegel.  Egyedül az Egyesült Államokkal kötött szövetségében bízhat? Vagy az egykori brit gyarmatbirodalom tagországait összefogó szervezetben? Hol lesz a helye ennek az inkább kis országnak Kína, Oroszország, Európa és az USA között? Ezeket a kérdéseket kell most a briteknek megválaszolniuk, írja a Der Spiegel.

A lap egy másik írásában úgy fogalmaz: nem Európa megosztottsága jöhet el, legfeljebb Nagy-Britannia kirekesztése. A Spiegel most már a magyarokat is azok közé az EU-országok közé sorolja Svédország és Csehország mellett, amelyek nemzeti parlamentjük döntésére bízzák, hogy csatlakoznak-e a 17 euróövezeti ország és a hat, euróval nem rendelkező tagország megállapodásához. Egyedül a britek maradnak ki, 26-an vannak egy ellen.

A Spiegel szerint Merkelnek sikerült elérni alapvető követeléseit a tárgyalásokon, az adósságplafont, a tagállami költségvetések szigorúbb felügyeletét és a deficitek szankcionálását, de az euróválság elleni harcban nem tudta egyben tartani a 27-ek Európáját.

A Die Zeit kommentárja is felteszi a kérdést: vajon az EU-csúcs éjszakája megmentette-e az eurót, vagy ez a tíz óra azért vonul be majd a történelembe, mert ekkor esett szét az Európai Unió. A csúcsnak két eredménye is van, és azt az elkövetkező napok és hetek döntik el, melyiknek nagyobb a súlya. Annak, hogy az euróövezet országai szigorú szabályokat vállaltak költségvetési politikájukban, vagy annak, hogy ezt nem vállalja mind a 27 tagállam?

A német újság felteszi a kérdést: kié a felelősség, hogy a Merkel- és Sarkozy-féle megoldást csak az EU-tagállamok egy része fogadja el. David Cameron brti miniszterelnöké, aki a brit érdekeket védte, vagy Merkelé, aki egyáltalán ezt a kérdést a napirendre tűzte? A lap szerint rosszabb lapokat húzott Cameron, aki most úgy maradt ki valamiből, hogy bármilyen előnyt is elért volna országának.

A Die Zeit szerint a Németország mellett felsorakozó államok nem a költségvetési fegyelem melletti meggyőződésből támogatják Merkeléket, hanem azért, mert tudják, a németek ellenében úgysem lehet megoldást találni az adósságválságra. A lap szerint a németek mellett álló országok sem egészen biztosak abban, hogy ez a megfelelő időpont és a megfelelő út a válság kezelésére. Kérdéses az is, hogy mindez megérte-e. Megéri-e az adósságplafon és a szankciók bevezetése, ha közben az EU szétesik? Erről a piacok fognak dönteni. Ha meg lehet győzni őket, akkor Merkel az euró megmentőjeként vonul be a történelembe, ha viszont a közös pénz elleni spekulációk folytatódnak, Merkelre úgy emlékeznek majd, mint aki először vert éket az Európai Unióba.