Önmagát cáfolja a románul nyilatkozó magyar tisztségviselő

2012.01.06. 13:32

Nem sokkal azután, hogy a Duna Televízió Híradója beszámolt róla, felettese utasítására nem nyilatkozhatott magyarul egy magyar nemzetiségű tisztségviselő Romániában az MTI Hírcentrum tudósítójának, az érintett az erdélyi Krónikának letagadta, hogy ilyen történt volna.

Az Országos Élelmiszer-biztonsági Hatóság alelnöke, Csutak-Nagy László a Krónikának azt mondta: szó sem volt arról, hogy neki román felettese decemberben megtiltotta volna, hogy magyarul nyilatkozzon, a történteket szerinte tendenciózusan állította be a Duna tv.

Stanik Bence, az MTI Hírcentrum bukaresti munkatársa azonban csütörtökön kijelentette, hogy  Csutak-Nagy László saját magának, továbbá saját, kamera által rögzített nyilatkozatának mondott ellent ezzel a nyilatkozatával. „Korábban, a Duna tv Híradójában megjelent anyagban még elismerte, sőt reagált is az erre vonatkozó kérdésre.

A szóban forgó anyag szerkesztő-riportereként szeretném megcáfolni, hogy stábunk – amint Csutak úr fogalmazott – tendenciózusan állította volna be a történteket. Ezt a vádat alá kell támasztani, vagy bizonyítékok hiányában nyilvánosság előtt vissza kell vonni” – mondta a Krónikának Stanik Bence. A bukaresti újságíró hozzátette: szükség esetén nyilvánosságra hozható a vágatlan felvétel.