Egyszerre tüntettek Putyin és az ellenzék ellen
Vlagyimir Putyin hatalma és az ellenzék ellen egyszerre tüntettek a moszkvai Bolotnaja téren vasárnap összegyűlt tiltakozók. A hatóságok által engedélyezett, „Elegünk van!" jelszóval meghirdetett megmozdulást a 2011. december 4-i parlamenti választásokat követő több tízezres tüntetés helyszínén tartották.
A résztvevők csak alig százan lehettek, de ezúttal az orosz politikai vezetés kritikája mellett azért is tiltakoztak, mert az ellenzék képtelen elérni a változásokat. „Elegünk van az ország jelenlegi vezetéséből és az ellenzékből is" – olvasható honlapjukon is.
A szervező Volja (Akarat) elnevezésű, nem regisztrált párt egyik vezetője, Szvetlana Peunova a tüntetésen azt is kifogásolta, hogy csak nehezen lehet elindulni az elnökválasztáson. A december 10-i és 24-i moszkvai tüntetések szervezőit és résztvevőit azzal vádolta, hogy lefizették őket.
Elemzők szerint a vasárnapi tüntetés a Putyin-ellenes csoportok megosztottságát mutatja. Az orosz kormányfő 12 éve van hatalmon és indul a március 4-re kitűzött elnökválasztáson, hogy – kormányfőként eltöltött szünet után – harmadszorra is elnyerje az államfői posztot, ezúttal már hat évre.