Két évvel a földrengés után is félmillió hajléktalan él Haitin
Két évvel a Haitit megrázó, katasztrofális földrengés után alig javult valamit a lakosság helyzete. Félmillióan még mindig a földrengés után felállított 707 sátortáborban laknak, a munkaképes lakosság több mint fele munkanélküli és négymillió embert sújt az élelemhiány.
Két évvel ezelőtt, 2010 január 12-én történelmének legerősebb földrengése rázta meg Haitit. A 7-es fokozatú földmozgásban több mint 222 ezren haltak meg, és mintegy 300 ezren megsérültek. Több mint 390 ezer épület vált rommá, másfél millióan jutottak koldusbotra. Egyedül a fővárosban 80 ezer épület semmisült meg. A károk elérték a GDP 120 százalékát.
A természeti csapás okozta gondokat tovább súlyosbította, hogy Haitin másfél évvel ezelőtt kolera ütötte fel a fejét. A járványban több mint hétezer ember halt meg.
Az elmúlt két év alatt a romok felét - közel 10 millió köbméter törmeléket - takarítottak el, jórészt az ENSZ erőfeszítéseinek köszönhetően.
A bajok közepette hatalmas gondot jelent a bűnözés, tavaly 700-an lettek gyilkosság áldozatai. A legsúlyosabb bűntények nagy része a fővárosban, Port-au-Prince-ben történik, amelyet leginkább sújtott a két évvel ezelőtti földrengés.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Felemelt kézzel, egyesével kellett leszállna 300 utasnak egy vonatról Hollandiában
A hatóságok egy felfegyverzett személyt kerestek.
január 22., 17:27
- Külföld
Donald Trump kegyelmet adott a Silk Road nevű dark webes drogpiac létrehozójának
A férfi 2015-ben kapott életfogytiglani börtönbüntetést.
január 22., 16:26
- Külföld
Befutott influenszer lett az egykori indonéz kannibál
Több mint húsz éve még Sumanto volt Indonézia egyik legrettegettebb embere.
január 22., 18:16
- Külföld
Ukrajnának hiba volt lemondania atomfegyvereiről
Erről beszélt az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak a Davosban rendezett Világgazdasági Fórumon.
január 22., 17:50
- Külföld
Olaf Scholznál betelt a pohár a késes támadás után: Elegem van!
Sorra szólalnak fel a német politikusok az illegális bevándorlók ellen.
január 22., 19:27
- Külföld
Tarjányi Péter: Európa zsarolható állapotban van Kína, Oroszország és Amerika részéről is
Vajon Donald Trump valóban elhozza a békét, vagy az orosz–ukrán konfliktus lezárásának ígérete kampányfogás marad?
január 22., 19:09
- Külföld
Lövöldözés történt egy nashville-i középiskolában, két gyereket is meglőttek
A büfében rántott fegyvert az egyik diák.
január 22., 19:22
- Külföld
Donald Trump ultimátumot adott Vlagyimir Putyinnak
Van egy könnyebb és egy nehezebb út is.
január 22., 19:51
- Címlapon
Rusvai Miklós: Nyolc éve nem történt ilyen, mint amit most az influenzajárványnál látunk
A virológus elárulta, miért beteg most minden harmadik ember.
4 órája
- Külföld
Elon Musk karlendítése miatt betámadták a volt párját, reagált a vádakra
„Örömmel beszélek a nácizmusról” – mondta.
január 23., 06:08
- Külföld
Alig írta alá, máris 22 állam pereli Donald Trumpot az egyik rendelete miatt
Hosszú jogi csata várhat a régi-új amerikai elnökre.
január 22., 07:42
- Külföld
Puccstól tart a szlovák kormány, Robert Fico összehívta a Biztonsági Tanácsot
A miniszterelnök szerint már a terv is készen van, ami ellenük irányul.
január 22., 21:21
- Mindeközben
Guinness-rekordot döntött a férfi, aki annyi múzeumban járt egy nap alatt, ahány éves
8 órája
- Címlapon
Orbán Viktort említve egymás torkának estek a német politikusok a migráció kapcsán
Az ellenzéki CDU/CSU által benyújtott határozat a szélsőjobboldali AfD szavazataival ment át, amivel megrepedt az AfD politikai karanténja.
5 órája
- Mindeközben
Machine Gun Kelly-t azzal vádolják, hogy már szóba sem áll a várandós Megan Foxszal
9 órája
- Külföld
Rekord a fegyvergyártásban: nem mindennapi a hatótávolsága az új ukrán drónnak
január 23., 06:02
- Külföld
Rossz hír a Netflix-előfizetőknek, újra árat emel a streamingóriás egyes országokban
A további fejlesztésekre tervezik költeni az új bevételeket.
január 22., 06:56
- Külföld
Már Trump beiktatásának másnapján felhívta Putyin Hszi Csin-pinget
Állítólag csak Moszkva és Peking kapcsolatáról tárgyalt az orosz és a kínai elnök, de azért szóba került az együttműködés Trumppal.
január 22., 15:32
- Külföld
Donald Tusk fegyverkezésre szólította fel Európát, Deutsch Tamás diktatúrázva reagált
A lengyel miniszterelnök szerint Európának a túlélése a tét.
január 22., 16:08
- Külföld
Megvenné a TikTokot a világ legnépszerűbb youtubere
Hivatalosan is bejelentette ajánlatát.
január 22., 15:56
- Mindeközben
Joshi Bharat egy évvel ezelőtt ismerte meg a szerelmét: Biztos vagyok benne, hogy még sok-sok év van előttünk
10 órája
- Külföld
Malajzia és Szingapúr létrehozza a világ egyik legnagyobb gazdasági övezetét
Kétszer akkora lesz, mint a kínai Szilícium-völgy, vagyis Sencsen.
január 22., 13:48
- Külföld
Februártól vámokat szabna ki Kínára és az Európai Unióra Donald Trump
Szomszédait sem kíméli az amerikai elnök.
január 22., 09:10
- Külföld
António Guterres: Komoly reformokra szorul az ENSZ
A főtitkár a davosi gazdasági fórumon mondta el, szerinte mik az idei legnagyobb kihívások.
január 22., 12:46
- Külföld
Késes merénylőt lőttek le Tel-Avivban
A támadó egy 29 éves férfi volt, aki Marokkóban született és az Egyesült Államokban élt.
január 22., 09:37
- Külföld
Kilenc embert vettek őrizetbe a török szállodatűz miatt
A belügyminiszter szerint a felelősök nem kerülhetik el az igazságszolgáltatást.
január 22., 14:28
- Külföld
Szijjártó Péter elárulta, miért tértünk vissza a történelem főutcájára
A külügyminiszter szerint komoly fordulat történt, és most Magyarország a nyugati mainstream.
január 22., 11:19
- Külföld
Késes támadás Németországban, ketten meghaltak, köztük egy gyermek
Bölcsődei csoportra támadt az afgán menekült.
január 22., 14:54
- Külföld
Történelmi hóvihar sújtja a déli amerikai országrészeket Texastól Floridáig
Halálos áldozata is van a nagy hidegnek, rengeteg a súlyos baleset, tehetetlenek a faggyal szemben.
január 22., 08:23
- Címlapon
Él az elővásárlási jogával Budapest, megvenné a rákosrendezői területet
A javaslatot 23 igen szavazattal fogadták el.
3 órája
- Külföld
Tizennégy éves tinédzsert gyanúsítanak a birminghami késelés ügyében
A brit belügyminiszter szigorítaná az online kiselőadást.
január 22., 09:21
- Címlapon
Elvesztette feleségét és születendő gyermekét, mégis vissza kell fizetnie a babavárót a háromgyermekes édesapának
Dobrev Klára nyílt levelet küldött Csányi Sándornak.
13 órája