El-Baradei visszalép az elnökjelöltségtől
Szombati közleményében visszalép az elnökjelöltségtől Mohammed el-Baradei egyiptomi reformpárti vezető tiltakozásul amiatt, hogy az országot irányító hadsereg szerinte nem volt képes a demokráciához vezető útra téríteni. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség egykori, Nobel-békedíjjal is kitüntetett vezetője úgy vélekedett, hogy az Egyiptomot Hoszni Mubarak elnök tavaly februárban kikényszerített távozása óta irányító katonák úgy viselkednek, mintha nem lett volna forradalom és nem dőlt volna meg a rendszer.
Mohamed el-Baradei még tavaly márciusban jelentette be, hogy indulni akar az egyiptomi elnökválasztáson. Novemberben még több egyiptomi lap is úgy tudta, a katonai tanács őt is bevonja az új kormányba, hogy ezzel enyhítse a kialakult helyzetet. Baradei már akkor jelezte, hogy nem vesz részt a a katonai tanács tárgyalásain, viszont hajlandó közvetíteni a Tahrír tériek és a tanács között. Több ellenzéki csoport viszont egy Mohamed el-Barade vezette nemzeti kormányt támogatott volna a hadsereg ellenében.