Folytatódó harcok Homszban
A központ szerint több tucatnyi a sebesültje a hadsereg Homsz elleni hétfői támadásának, és a halottak száma még növekedhet. A rezsim a maga részéről ismét terrorista bandákat okolt az erőszakért.
"A fegyveres erők üldözik a terroristákat a város negyedeiben" – jelentette a szíriai állami televízió, azzal vádolva az álltólagos bandákat, hogy civilek és a biztonsági erők ellen intéznek támadásokat. A képek olyanok holttestét mutatták, akik állítólag "terroristák homszi mészárlásainak" estek áldozatul.
Az OSDH szerint a kormányerők támadást intéztek a Damaszkusztól északnyugatra fekvő Zabadáni elleni is, és annak következtében 17 ember megsebesült. Egy civil meghalt a szomszédos Madajában. "Több mint 200 katonai jármű vette körül Zabadánit és Madaját" – közölte a nagy-britanniai központú jogvédő szervezet.
A köztévé híradása szerint dezertőrök megtámadták a hadsereg egy úttorlaszát az északnyugati Idlíb tartomány Bara településén, és a kirobbanó tűzharcban három katonatiszt meghalt.
Közben az Amerikai Egyesült Államok bejelentette, hogy bezárja szíriai nagykövetségét – nyilatkozta egy magas rangú külügyminisztériumi tisztviselő a CNN-nek. A 17 követségi dolgozó, köztük Robert Ford nagykövet elhagyta az országot.
"Más diplomáciai képviseletekkel együtt ismertettük biztonsági aggályainkat a szíriai kormánnyal, de a rezsim nem adott megfelelő választ rájuk" – jelentette ki Victoria Nuland külügyi szóvivő arra utalva, hogy az amerikai külügyminisztérium a múlt hónapban kilátásba helyezte a nagykövetség bezárását arra az esetre, ha a diplomáciai képviselet biztonságával kapcsolatos aggályait szíriai részről nem oszlatják el.
Victoria Nuland szerint Robert Ford továbbra is nagykövetként tevékenykedik Washingtonban. "Más magas beosztású amerikai személyekkel együtt Ford nagykövet kapcsolatot fog fenntartani a szíriai ellenzékkel és további erőfeszítéseket tesz a szíriai nép által bátran követelt békés politikai átmenet elősegítése érdekében" – fogalmazott a külügyi szóvivő.