Szívkoszorúér-áthidaló műtétet (bypass) hajtanak végre Akihito japán császáron szombaton, közölte az NHK japán közszolgálati televízió.
A császári udvar ügynöksége ugyanakkor arról számolt be, hogy a 78 éves uralkodó vasárnap tért vissza a palotába a kórházból, ahol vizsgálatoknak vetették alá. Az ügynökség részletekkel nem szolgált.
Akihito szombaton került kórházba, három hónapon belül másodszor, az EKG-vizsgálatok isémiás elváltozásokat mutattak ki nála.
Az isémia (ischaemia) érrendszeri betegség, amelynél a szöveteknek nem megfelelő a vér- és oxigénellátása.
Tavaly, a március 11-i pusztító földrengést és a fukusimai atomerőműben történt katasztrófa után, a japán uralkodó, figyelmen kívül hagyva hanyatló egészségi állapotát, Micsiko császárné társaságában többször is ellátogatott az ország szökőár sújtotta északkeleti partvidékére, hogy támogassa a természeti katasztrófa kárvallottjait, akik elvesztették szeretteiket vagy otthonukat a pusztító áradatban.