Fölényesen nyerte a türkmén választást az elnök
A várakozásoknak megfelelően fölényesen megnyerte a vasárnapi türkmenisztáni elnökválasztást a hivatalban lévő államfő, Gurbanguly Berdimukhammedow. Az országos választási bizottság elnöke hétfőn reggel jelentette be: a szavazatok csaknem teljes (96,7 százalékos) feldolgozottsága alapján a választók 97,14 százaléka szavazott Berdimukhammedowra. A tekintélyelvű politikus így második elnök mandátumát kezdheti meg a közép-ázsiai volt szovjetköztársaságban, amely a külvilágtól a leginkább elzárkózott országok egyike.
A választás kimenetele már csak azért is előre lefutottnak számított, mert a Berdimukhammedow mellett indult hét elnökjelölt egyike sem volt ellenzéki politikus, nem számítottak komoly ellenfélnek. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ellenzéki jelöltek hiányában úgy döntött, hogy nem küld megfigyelőket az elnökválasztásra.
Berdimukhammedow 1957-ben született egy Asgabat környéki faluban. Eredeti hivatása fogorvos. 1997 és 2006 között Türkmenisztán egészségügyi minisztere volt, közben 2001 áprilisától a minisztertanács elnökhelyettese is volt. Politikai pályája azután érte el csúcspontját, hogy 2006 decemberében meghalt Saparmurat Niyazov, az egész életére megválasztott türkmén elnök. Berdimukhammedowot 2007 februárjában a szavazatok 89 százalékával választották meg a legmagasabb türkmén közjogi méltóságnak. Elődjéhez hasonlóan diktatórikus eszközökkel irányítja az energiaforrásokban gazdag országot.
A vasárnapi választáson a részvételi arány 96,28 százalékos volt a vasárnap esti adatok szerint. A szavazásra jogosult 3 millió választó mindegyike névre szóló meghívót kapott.