Az erős havazás miatt rendkívüli állapotot hirdettek több szerbiai községben. Bár már megkezdték a külvilágtól elzárt települések kiszabadítását, hétfőn még mindig 38 településre volt érvényes a rendkívüli állapot, írja a Magyar Szó online kiadása. Mintegy nyolcezer kilométernyi helyi út járhatatlan, a külvilágtól pedig közel 25 ezer háztartás, 70 ezer ember van elvágva. A szerbiai kemény télben mostanáig húsz ember fagyott meg.
Leskovac környékén például néhány hegyoldali kis falucskában élő több tíz idős ember két hete teljesen el van zárva a külvilágtól. Sorsukról semmit sem lehet tudni, mert a takarítócsapatok a szűk szurdokutakra ráomló, néhol két méter vastagságú hótorlaszokat nem tudják áttörni, telefonvonal és térerő pedig nincs a környéken.
Smederevo dunai szakaszán 52 hajó vesztegel a jég fogságában, köztük két kőolajszármazékokat szállító uszály is. A szakemberek attól tartanak, hogy a 2674 tonna fűtőolajat és a 970 tonna kőolajat szállító uszályok valamelyikét a jégtáblák megvágják, és hajó tartalma a folyóba szivárog. A Szerbiai Vasutak közleménye szerint a hóesés miatt felfüggesztették a Szerbia és Montenegró közötti vasútvonal járatait.