Merényletet tervezhettek Putyin ellen
Az orosz és ukrán titkosszolgálatok elfogtak több embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy merényletet akartak elkövetni Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök ellen, írja az orosz állami tévére hivatkozva az AP.
A gyanúsítottak állítólag közvetlenül a március 4-i elnökválasztás után akarták megölni Putyint, akit szinte biztosan újraválasztanak vasárnap. Ugyanakkor vasárnap is 34 ezren alkottak élőláncot Moszkvában, és tiltakoztak Putyin ellen.
A Channel One szerint a gyanúsítottakat az ukrajnai Odesszában vették őrizetbe. Az AFP szerint a tévében két embert mutattak, akik állításuk szerint Doku Umarov csecsen lázadóvezérnek dolgoztak.
A csatorna szerint hárman érkeztek Ukrajnába az Egyesült Arab Emirátusokból Törökországon keresztül, és „világos utasításaik voltak Doku Umarov képviselőitől." Egyikük állítólag meghalt egy robbanásban még január elején, ez indította el a nyomozást.
Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője megerősítette a hírt az ITAR-TASSZ hírügynökségnek, de nem kommentálta az ügyet. Nem nyilatkoztak az orosz és ukrán titkosszolgálatok sem.
Az ukrán titkosszolgálat korábban bejelentette, hogy őrizetbe vettek három orosz állampolgárt terrorizmus vádjával Odesszában február 4-én. Nem tudni, hogy annak a bejelentésnek van-e köze a Putyin elleni merénylettervhez.