Damaszkusz nem bír el a szír felkelőkkel

2012.03.01. 12:43

Még bírják az ostromot a Szabad Szír Hadsereg emberei Homszban. A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű eliterők néhány órás szünet után csütörtökön hajnalban folytatták a homszi lázadó negyed, Bába-Amr ostromát. Állítólag több mint hétezer katonát vetettek be.

„Bába-Amrnál adjuk meg a kegyelemdöfést a hatalomnak. Egész Szíria a bába-amriak segítségére siet” – jelentette ki a szíriai határ közelében, a Törökországban tartózkodó Mohaimen ar-Rumaid, a lázadók egyik tisztviselője, aki szerint még mindig folynak a harcok és a hadsereg még nem diadalmaskodott.

Rumaid egykor a hadsereg különleges egységében szolgált, ahonnan dezertált, és mint mondta, az a tapasztalata, hogy a lázadók sokkal fegyelmezettebbek és elszántabbak a harcban, mint a kormányhoz hű erők. Ugyanakkor azt elismerte, hogy a Bába-Amrban a hadsereg jobban fel van fegyverkezve.

A Reuters értesülései szerint a támadást a negyedik páncélozott hadosztály vezeti, aminek élén el-Aszad elnök egyik öccse, Maher el-Aszad áll. A közel egy éve tartó szíriai zavargásokban a főleg alavitákból álló hadosztály kegyetlenkedéseikről és kíméletlenségükről lett híres.

A Szíriai Vörös Félhold segélyszervezet szintén híreket közölt Homszból. Sikerült felállítaniuk tíz elosztó- és elsősegélypontot, de a Bába-Amr negyedbe ők sem merészkednek. A nemzetközi Vöröskereszt alá tartozó szervezet szerint kritikus a helyzet a városban és a civil lakosságnak segítségre van szüksége.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa csütörtöki határozatában elítélte Szíriát a polgári lakossággal szemben elkövetett „kiterjedt és módszeres jogsértések” miatt. A határozatban felszólítják a közel-keleti országot, hogy azonnal szüntesse be a lakosság elleni támadásokat, és biztosítsa területén az akadálytalan munkát a segélyszervezetek számára.

A 47 tagú szervezet 37 igen és három nem szavazat mellett fogadta el a Törökország által beterjesztett határozatot, három tag tartózkodott, négyen pedig nem szavaztak. Nemmel szavazott Oroszország, Kína és Kuba. A határozat nem bír jogilag kötelező erővel, de jelentős erkölcsi súlya van és segíti az Egyesült Államokat egy olyan ENSZT BT határozat beterjesztésében, ami kimondottan a humanitárius problémák mihamarabbi megoldását szorgalmazza.