Obama még nem gratulált Putyinnak
Arra a kérdésre, hogy Obama hallgatása Putyinnak a hatalom csúcsára való visszatérése után vajon nem az amerikai-orosz kapcsolatok lehűlésének a jele-e, Jay Carney kijelentette, hogy a két ország továbbra is együttműködik az iráni helyzettel és más ügyekkel kapcsolatban.
"Biztos vagyok benne, hogy beszélni fognak" - mondta Carney.
Az Obama-kormány külpolitikájának egyik kulcseleme volt az amerikai-orosz kapcsolatok újraindítása, és az amerikai elnök Putyin elődjével, a még hivatalban lévő Dmitrij Medvegyev elnökkel az elmúlt három év során jó munkakapcsolatot épített ki. Medvegyev államfői ciklusa alatt Putyin Oroszország miniszterelnöke volt.
Carney szerint a Kremlben végbemenő váltás ellenére nem lesz változás a kétoldalú viszonyban.
"Nyilvánvaló, hogy várakozással tekintünk az Oroszországgal való együttműködés és közös munka elé azokban a kérdésekben, amelyekben egyetértünk, ez pedig független attól, hogy ki az elnök" - mondta Carney.
Hangsúlyozta hogy az amerikai politika nem személyi alapú, hanem a nemzeti érdekeken, valamint azokon a megállapodásokon alapul, amelyeket Washington el tud érni Moszkvával. Ide sorolta az Iránnal kapcsolatos megegyezést.