Jenő
-3 °C
6 °C

Leégett Krasznahorka vár‎a

2012.03.10. 15:20 Módosítva: 2012-03-11 09:15:59
Szombat délután kigyulladt a krasznahorkai vár. A tűz következtében teljesen beomlott a tetőszerkezet, de nemcsak a tető, a vár és a környező erdő is égett. A településen rendkívüli állapotot hirdettek ki. Az esti órákban már úgy tűnt, az épület kevésbé károsodott, mint arra a tűz nagysága alapján számítani lehetett.

Szombat kora délután lángba borult a szlovákiai Krasznahorkaváralja fölött magasodó vár. A jellegzetes építmény mellett szinte teljesen felégett a domb is, amelyre a várat építették, számol be a Bumm.sk. Helyszíni jelentések szerint a vár este hat óra körül még füstölt, a tűzoltók oltották azt, míg a környéken már megjelentek az első katasztrófaturisták, akik a feketére égett hegyoldalon, hegyi ösvényeken keresztül próbálnak feljutni a várhoz.

A Parameter.sk internetes oldal helyszíni tudósítója délután azt írta: kezdetben hatalmas lángokkal égett a vár, amelynek teljesen beomlott a tetőzete. Nemcsak a vár pusztult el, hanem a vár udvarában levő kápolna is. Csak az északi bástyán maradt meg a tetőszerkezet.

A tűzhöz a rozsnyói, dobsinai, szepsi és kassai tűzoltókat is riasztották. Krasznahorka önkormányzata rendkívüli állapotot hirdetett ki délután háromkor a községben, az embereket a megmaradt értékek mentésére szólítva.

Nem történt tragédia

Szombaton az esti órákban Daniel Lipšic belügyminiszter és Daniel Krajcer kulturális miniszter sajtótájékoztatót tartott a helyszínen, írja a Parameter.sk. A kulturális miniszter elmondta, hogy tragédiára számítottak, ám szerencsére csak katasztrófa történt.

Az első helyszíni terepszemle alapján azt állapíthatták meg, hogy bár a vár teljes tetőszerkezete leégett és beomlott, a mennyezet bírta a terhelést és a lehetőségekhez képest megóvta a gyűjteményt. A megmaradt műtárgyakat előbb a váron belül gyűjtik védett helyre, majd valószínűleg a kassai Technikai Múzeum biztosít számukra megfelelő tárlóhelyeket.

Daniel Lipšic újságírói kérdésre megerősítette, hogy a tűz a tarlóégetés kapcsán terjedt át a várra – ezzel kapcsolatban már őrizetbe vettek bizonyos személyeket, akikről közelebbit a vizsgálat ideje alatt nem kíván közölni. Korábban voltak olyan vélemények is, hogy az elektromos berendezés hibásodott meg. Délutáni információk szerint fel nem robbant lőszer is van a várban, ezeket az értesüléseket senki nem erősítette meg.

A vár be volt biztosítva, a leégett tetőt minél hamarabb, lehetőleg nyárig felújítják. Ivan Rudolf, a szlovák védelmi minisztérium sajtószóvivője arról tájékoztatott, hogy a krasznahorkai várnál az éjszaka folyamán a szlovák hadsereg 20 hivatásos katonája segédkezik a kárelhárításban.

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja felkérte a magyar kormányt, hogy vállaljon részt a rendkívüli jelentőségű kulturális emlék felújítási kiadásaiból. Hazánk a Miniszterelnökség tájékoztatása szerint kész segítséget nyújtani, és hozzájárulni „a felbecsülhetetlen kulturális érték megmentéséhez”.


Nagyobb térképre váltás

Krasznahorkaváralja a kassai kerület rozsnyói járásában található. A vár nevezetes turistalátványosság Rozsnyó környékén, az épület felújított állapotban, múzeumként is üzemelt. A közeli kempingben nyaranként a szlovákiai magyar egyetemisták szervezete, a Diákhálózat szokott táborokat rendezni.

A várat a 13. század második felében a Csetneki és Máriássy család építtette, 1352-ben bővítették. Oklevél 1341-ben említi először. A vár 1817-ben villámcsapás okozta tűz miatt égett le először.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?