Vendel
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Akcióba lendültek a francia kommandósok

2012.03.21. 06:16 Módosítva: 2012.03.22. 11:27
A rendőrök egy 24 éves, az al-Kaidához tartozó férfi házát vették körbe Toulouse-ban, a hatóságok szerint ő gyilkolt a városban egy zsidó iskolánál és végzett egy héttel korábban három francia ejtőernyős katonával. A férfi még nem adta meg magát, előbb azt állította, hogy szerda délután, majd pedig azt, hogy este kijön a lakásából, de már több mint harminc órája tart a patthelyzet. A Mohamed Merah nevű férfi Pakisztánban és Afganisztánban is járt, ahol kiképzést kapott a pakisztáni táliboktól. A férfi szerda reggel állítólag újból gyilkolni akart, már ki is választotta az áldozatát.

Cikkünk folyamatosan frissül.

Több mint harminc órája tartó patthelyzet után csütörtök délelőtt a francia elitkommandó, a RAID akciót indított a szerda hajnal óta körbekerített toulouse-i házban az egyik lakás ellen, ahova a zsidó iskolánál történt hétfői gyilkosságok elkövetője, az egy héttel korábban három francia ejtőernyős katonával is végző gyanúsított, egy Mohamed Merah nevű férfi bezárkózott.

A RAID embereit a Merahéval szomszédos lakásba küldték, a France 3 és a France 2 forrásai szerint már behatoltak a merénylő lakásába is. Több rendőrségi forrás szerint a kommandósok lépésről lépésre haladtak a lakásban, a TF1 úgy tudja, hogy a RAID emberei szerint a merénylő a fürdőszobában lehet. A Le Monde tudósítója szerint lövéseket és durranásokat lehet hallani.

Claude Guéant belügyminiszter nem erősítette meg, hogy a végső támadást kezdték volna meg, de „lépéseket tesznek".Tűzoltóautó és mentők is a biztonsági kordonon belülre érkeztek.

A francia hatóságok korábban hangsúlyozták, hogy élve akarják elfogni a merénylőt, de úgy tűnik, elfogyott a türelmük, és elszánták magukat az akcióra. A behatolást indokolja, hogy az sem elképzelhetetlen, hogy a gyanúsított már órák óta halott. „Éjjel hallottunk két lövést, amiről nem tudjuk, mik voltak" – nyilatkozta az RTL hírtelevíziónak Claude Guéant belügyminiszter. Az mindenesetre tény, hogy a házat ostromló kommandósok órák óta nem kommunikáltak a gyilkosságok gyanúsítottjával.

Este fél 12 körül a francia kommandósok megunták a várakozást (a merénylő korábban azt ígérte, este önként kijön a házból) és gránátokat robbantottak. A BBC információi szerint 23:34-kor három robbanás hallatszott, szemtanúk naracsszínű villanásokat is láttak (vélhetően ún. flashbang gránátok, azaz fény- és hanghatással bénító fegyver lehetett). A francia belügyminisztérium közlése szerint a robbanásokkal csak Merah-ot akarják elbizonytalanítani, az akció még nem kezdődött el.

Csütörtök hajnalban aztán még egy robbantássorozatot lehetett hallani a házból, három kisebb detonációt egy nagyobb követett. A robbantások tényét a belügyminisztérium is megerősítette, mint mondták, az a „kifárasztási stratégia" része. A francia médiában megszólaló több szakértő is úgy vélte, hogy nem várható frontális támadás a merénylő ellen, az ostrom addig folytatódik, mígnem önként megadja magát.

Guéant belügyminiszter szerint a körbezárt Merah „nem akar életben maradni". A kommandósokhoz közel álló forrás szerint Merah „befordult [...] nem akarja elhagyni otthonát és nagyon határozottnak tűnt", írja a BBC.

Szerda hajnalban kezdődött az ostrom

„Biztosak vagyunk benne, hogy a rendőrség által bekerített férfi követte el március 11-én, 15-én és 19-én a gyilkosságokat" – jelentette be szerdán Claude Guéant belügyminiszter. Azt is megerősítették, hogy a gyanúsított egyedül hajtotta végre a gyilkosságokat.

A BFM TV szerda délután azt állította, hogy a gyanúsítottat elfogták, azonban ezt hivatalos források később cáfolták. A férfi ugyan délelőtt még azt állította, délután akarja megadni magát, de egyelőre tovább tárgyalnak vele, a legutóbbi információk szerint este adhatja meg magát.

A négyemeletes házban a gyanúsítottnak nincsenek túszai, a lakókat már kimenekítették. Claude Guéant belügyminiszter megerősítette, hogy a férfi egy kommunikációs csatornát kért a rendőrségtől, cserébe pedig kidobott az ablakon egy .45-ös pisztolyt. Azt egyelőre nem erősítették meg, hogy ez volt a gyilkos fegyver, de ilyen típust használtak a támadásoknál.

A nyomozáshoz közel álló egyik rendőrségi forrás szerint a férfi reggel azt mondta a tárgyalások alatt a nyomozóknak, hogy szerda reggel újra gyilkolni akart, és már ki is választotta az áldozatát, egy katonát. Emellett két toulouse-i rendőrt is meg akart ölni.

Internetes hirdetést nyomoztak vissza

Francois Mollins ügyész a délután tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egy internetes hirdetés – erre jelentkezett feltehetően az első gyilkosság áldozata – alapján az IP-címeket visszakövetve jutottak el a Merah testvérekig. Mohamed Merahról, a gyilkosságok gyanúsítottjáról már tudták, hogy korábban tizenöt esetben került bíróság elé különböző kisebb ügyekben, míg bátyjáról úgy tudták, hogy köze lehet dzsihadisták Irakba küldéséhez.

Kedden következett fordulat, amikor elemezték Merah profilját, és visszakövették a második és a harmadik gyilkosság között újrafestett, a támadásokhoz használt robogót. Kiderült, hogy a Merah testvérek egyike felkereste az egyik közeli kereskedőt, akinek utalt arra, hogy újrafestené robogóját.

Kedd éjjel fél tizenkettőkor döntötték el, hogy kihallgatják a két testvér anyját és húgaikat. Amikor a kommandósok Mohamed Merah lakásához indultak, akkor a férfi azonnal tüzet nyitott az ajtó mögül kalasnyikovjával. Két katonát sebesített meg a vállán. Azóta folyamatosan tárgyalnak a férfival, a behatolási kísérletek nem jártak sikerrel. Szakértők szerint azért sem kíséreltek meg rohamot a hatóságok, mert mindenképpen élve akarják elfogni a férfit.

Egészen délelőtt fél tizenkettőig nem engedték ki a lakókat az otthonaikból, ők is csak a tévéből követték az eseményeket. A rendőrség szerint túl veszélyes lett volna kimenekíteni őket, akik nagyobb biztonságban voltak otthonaikban. A Le Figaro szerint a tűzoltók is segítettek végül a kimenekítésükben, a lakók pedig egy közelben várakozó buszra szálltak, amely egy meg nem nevezett helyszínre szállította őket.

Az egyik kamera is a rendőrségnél

A gyanúsított azt állította, hogy egy kalasnyikov, egy géppisztoly és több szúró és vágófegyver is a birtokában van. Azt mondta a rendőröknek, hogy a közelben áll egy fegyverekkel tömött kisbusza, amelyet meg is találtak és lefoglaltak a hatóságok. A rendőrségnél van a férfi egyik kamerája, Merah pedig azt állította, hogy már feltett a gyilkosságokról készített felvételeket az internetre, de ezeknek egyelőre nem találták nyomát.

A férfi azt állította, hogy palesztin gyerekeket akart megbosszulni, a francia hadsereget pedig azért támadta meg, mert ellenezte a külföldi, köztük az afganisztáni beavatkozást. Francois Molins ügyész szerint Merah úgy vélte, hogy tetteivel „térdre kényszerítette Franciaországot."

Egy férfi – feltehetően a gyanúsított – éjjel egykor állítólag felhívta a France24 egyik szerkesztőjét, akinek azt állította, hogy kapcsolatban áll az al-Kaidával, és tettei csak egy terrorista akciósorozat kezdetét jelentik. Azt mondta, hogy ellenzi a francia részvételt a NATO afganisztáni műveleteiben. A nyugodt hangon beszélő férfi azt mondta, hogy „a zsidók megölték a testvéreinket és nővéreinket Palesztinában." A férfi azt is megerősítette, hogy lefilmezte az összes gyilkosságot, a videókat pedig közzé akarja tenni.

Pakisztánban és Afganisztánban is járt

Mohamed Merah Algériában született, 24 éves, Pakisztánban és Afganisztánban is járt. A Le Monde szerint a férfi 2010-ben és 2011-ben is járt Pakisztánban a törzsi területeken, ahol kiképzést kapott. A pakisztáni tálibok egyik csoportjához tartozott. A Reuters idézi a kandahári börtön igazgatóját, aki szerint Merahot 2007-ben letartóztatták Afganisztánban, és három év börtönre ítélték, de 2008-ban egy tálib csoport támadása alatt más rabokkal együtt megszökött. A börtönben „A francia" volt a beceneve. A tartományi vezetés ugyanakkor tagadta Merah szökését.

A Le Point úgy tudja, hogy a férfi 2010-ben be akart lépni a francia idegenlégióba, de korábbi bűnügyei és instabilnak ítélt pszichológiai állapota miatt elküldték. A lap információi szerint a férfi karosszérialakatos. A France24 szerint a szomszédok egyike azt állította, látta, amint a gyanúsított újrafestette a második és a harmadik gyilkosság között a robogóját.

Már korábban a hatóságok látókörébe került

Claude Guéant belügyminiszter elmondása szerint a férfiről már évek óta tudott a terrorelhárítás, több visszaélést is elkövetett korábban, de ezek között voltak erőszakos cselekmények is. Két hete azért kellett megjelennie a bíróságon, mert jogosítvány nélkül vezetett. A férfi radikalizálódásában szalafista ideológia is szerepet játszott.

Guéant azt mondta, hogy a férfi egy toulouse-i, valamivel több mint tíz embert tömörítő csoporttal került kapcsolatba, de semmilyen jel nem utalt korábban arra, hogy a radikális ideológiát képviselő társaság erőszakcselekmény re készülne.

„A gyanúsított a belső elhárítás (DCRI) látókörében volt már az első két támadás után is" – nyilatkozta az AFP hírügynökségnek egy meg nem nevezett forrás. A hétfői négyes gyilkosság már konkrét bizonyítékot szolgáltatott érintettségére, mondta.

Claude Guéant közlése szerint a körbezárt gyanúsított egyik testvérét letartóztatták, a férfi autójában robbanószereket találtak. A BBC jelentése szerint a rendőrök a gyanúsított anyját is a helyszínre vitték, hogy segítsen az egyeztetésekben. Guéant szerint az anya végül elutasította a közvetítést, mondván kevés befolyása van gyerekére.

A belügyminszter a TF1 televíziónak azt nyilatkozta, a merénylő a rendőröknek elmagyarázta, hogyan kapott instrukciókat az al-Kaidától, amikor Pakisztánban járt. "Öngyilkos merénylet végrehajtását is javasolták neki, amit visszautasított, de elfogadott egy általános megbízatást arra, hogy merényletet hajtson végre Franciaországban" - mondta a miniszter. Hozzátette: "Reméljük, most már tényleg hamarosan megadja magát, a feltételekről folynak a tárgyalások".

Eltemették a montaubani katonákat

A hétfői mészárlás áldozatainak holttestét szerdán Izraelben temetik el. A támadásban az iskola egyik tanára és két kisfia, illetve egy harmadik tanuló vesztette életét. Mind a négy áldozat francia-izraeli kettős állampolgár volt.

A hét éves áldozat, Miriam Monsonego anyja gyászol Jeruzsálemben
A hét éves áldozat, Miriam Monsonego anyja gyászol Jeruzsálemben
Fotó: Baz Ratner

Az áldozatok holttestét kedden szállították Toulouse-ból Párizsba, ahol Nicolas Sarkozy államfő és Francois Fillon miniszterelnök zárt körű megemlékezésen búcsúztatta őket. Ezután repülővel Izraelbe szállították a holttesteket. A gyilkos másik három áldozatát, az észak-afrikai származású ejtőernyős katonákat már eltemették Montaubanban és Toulouse-ban, a szertartáson Nicolas Sarkozy köztársasági elnök is felszólalt.

Sarkozy szerdán azt is bejelentette, hogy továbbra sem vesz részt az elnökválasztási kampányban, ahogy legnagyobb riválisa, a szocialista Francois Hollande sem. Sarkozy találkozott a zsidó és a muzulmán közösség képviselőivel, ahol szerinte megmutatták, hogy a terrorizmusnak nem sikerült megtörnie a nemzeti egységet.

Marine Le Pen, a 2012-es franica elnökválasztás egyik indulója (egyébként Jean-Marie Le Pen legfiatalabb lánya) a 90FM nevű izraeli rádiónak azt nyilatkozta, hogy a toulouse-i események csak azt a meggyőződését erősítik, miszerint a francia városok arablakta negyedeiben iszlám fundamentalista sejtek szereztek egyra nagyobb befolyást. "A kormány és a lakosság ölbe tett kézzel figyeli az eseményeket. Tessék, ez lett a vége."

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport