A Muzulmán Testvériség elnökjelöljte bevezetné a saríát Egyiptomban
A szigorú iszlám jogrend, a saría bevezetését nevezte „első és végső" célnak az egyiptomi parlamentben többséggel bíró Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom elnökjelöltje. Hajrat as-Sáter a Vallási Szövetség a Jogokért és a Reformért nevű csoport kedd éjjeli ülésén azt is elmondta: külön intézményt állítana fel, hogy segítse a parlamentet ennek elérésében.
A 61 éves Sáter, aki a mozgalom egyik elnökhelyettese és milliomos üzletember, azt is megígérte, hogy ha nyer a májusi elnökválasztásokon, akkor megreformálja a belügyminisztériumot, amely sok egyiptomi szerint régóta vezető szerepet játszik az ellenzéki vélemények elhallgattatásában.
Az iszlamista jelölt ugyanakkor tagadta, hogy a Muzulmán Testvériség alkut kötött volna a hadsereggel az elnökválasztáson való indulásról. A mozgalom, korábbi ígéretét megmásítva váratlanul közölte a hét végén, hogy jelöltet állít, és ezért kívülről-belülről sok bírálat érte az utóbbi napokban. Sáter csütörtökön mutatja be az indulásához szükséges dokumentumokat.
A politikus nem az egyetlen iszlamista jelölt. Ringbe száll még a testvériségénél konzervatívabb irányvonalat képviselő Házem Szaláh Abu Iszmaíl, valamint Abdel-Moneim Abul-Futúh, akit az MT még pálfordulása előtt kizárt a soraiból, miután bejelentette, hogy indul az elnökválasztásokon.
A hadsereg eközben szerdán újból megerősítette, hogy az elnökválasztás után az alkotmányozási folyamat állásától függetlenül átadja a hatalmat. A Nyugat aggodalommal figyeli az egyiptomi iszlamisták növekvő befolyását, miközben próbál kapcsolatot tartani tisztségviselőikkel. A Fehér Házban kedden fogadták őket.