Elfogultság miatt visszahívták Breivik perének egyik ülnökét

MTI/Index
2012.04.17. 11:08 Módosítva: 2012.04.17. 11:46
Elfogultság miatt visszahívták kedden, a második tárgyalási nap kezdetén a norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik oslói pere öt ülnökének egyikét.

A Vepsen című norvég internetes újság jelentése szerint az érintett ülnök, Thomas Indreboe a tavaly júliusi merényletek után interneten közzétett állásfoglalásában halálbüntetést követelt a merénylőre.

Az ülnök – civilben recepciós – Facebook-profilján így kommentált egy újságcikket: "A halálbüntetés az egyetlen igazságos ítélet ebben a perben!".

Indreboe helyére egy tartalékos ülnök, Elisabeth Wisloeff került.

Breivik ezután megkezdhette részletes vallomását. A bíróság megengedte neki, hogy felolvassa előkészített jegyzeteit azzal a kikötéssel, hogy ha eltér a tárgytól, félbeszakítják. Egyesek attól tartanak, hogy a 33 éves vádlott nézeteinek terjesztésére akarja majd felhasználni az általa cirkuszként jellemzett bírósági eljárást.

Breivik védelmébe vette az általa elkövetett rémtettet, és azt állította, hogy ez volt a leglátványosabb támadás a II. világháború vége óta egy nacionalista fegyveres részéről. Kirohanást intézett a norvég és az európai kormányok ellen "a bevándorlás és a multikulturalizmus" támogatása miatt. Azt mondta, hogy a norvég és európai "antikommunista" ellenállás és egy muzulmánellenes csoport, az úgynevezett Templomos Lovagok parancsnokaként beszél. Az ügyészek szerint ez a csoport nem létezik.

Tagadta, hogy bűnt követett volna el. Azt állította, hogy önvédelemből cselekedett, hogy "nem rossz, hanem jó szándékkal" tette, amit tett, mert meg akart akadályozni egy polgárháborút, és amit elkövetett, újból megtenné. Mint mondta, számára "a legnagyobb megtiszteltetés", ha börtönben végzi életét, vagy meghalhat a népéért.