Pártja szerint romlott Timosenko állapota
Jelentősen romlott az éhségsztrájkoló Julija Timosenko volt ukrán kormányfő állapota pártja, a Batykivscsina (Haza) vasárnapi közleménye szerint.
A Batykivscsina arra hívta fel a közvélemény figyelmét az Unian hírportál jelentése szerint, hogy Timosenko április 20-a óta folytat éhségsztrájkot, tiltakozásul bántalmazása ellen. Timosenko akkor a védőjének átadott levélben azt írta, hogy április 20-án este három ember lerángatta őt a cellájában az ágyról, hogy kórházba vigyék, és amikor védekezett, megütötték, ezt követően pedig elvesztette az eszméletét.
A Haza képviselői a Timosenko ellen újabb per szombati tárgyalási napjának három héttel való elhalasztását úgy értékelte, hogy a hatalom kénytelen volt elismerni: a volt kormányfő súlyos beteg, fél éve nem kapta meg a szükséges orvosi ellátást, és azonnali gyógykezelésre szorul. Ugyanakkor a hivatalos Kijev nem akarja a német orvosok ajánlásait követni, és nem hajlandó tudomást venni az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) döntéséről Timosenko gyógykezelése tekintetében.
A Batykivscsina nyilatkozatában köszönetet mondott a nemzetközi és emberi jogi szervezetek vezetőinek határozott kiállásukért a volt ukrán kormányfő gyógykezelésének ügyében.