Plágiumgyanús a német oktatási miniszter doktorija

2012.05.02. 15:39

Plágiumgyanú árnyéka vetül Annette Schavan német oktatási miniszter doktori dolgozatára, egy szerdán megjelent blogbejegyzés szerint a 32 éve készült neveléstudományi értekezés számos részében nem megfelelők a hivatkozások. A schavanplag.wordpress.com szerzője szerint a 325 oldalas doktori dolgozatból 56 oldalon olyan szöveg szerepel, amely „vélhetően plágiumgyanús", de legalábbis nem mindenben felel meg a forrásmegjelölés szabályainak.

A miniszter az ügy tisztázását ígérte, egyben felszólította a bejegyzés szerzőjét, hogy fedje fel kilétét. Hangsúlyozta, bárkivel hajlandó beszélni arról, miként készült a doktori értekezés, és miként kezelte a felhasznált forrásokat. Ugyanakkor szerinte névtelen vádaskodásokkal nehéz bármit is kezdeni. Schavan 1980-ban szerzett doktori fokozatot a düsseldorfi egyetemen, értekezésében a személyiség és a lelkiismeret összefüggéseivel foglalkozott.

Az utóbbi időszakban több német politikust fosztottak meg doktori címétől. A legismertebb Karl-Theodor zu Guttenberg volt védelmi miniszter, aki 2011-ben lemondásra kényszerült a doktori dolgozatával kapcsolatban felmerült és időközben beigazolódott plágiumgyanú miatt. Legutóbb pedig a berlini tartományi gyűlés kereszténydemokrata (CDU) frakciójának vezetője került plágiumgyanúba. Florian Graf a vizsgálatnak elébe sietve maga kérte doktori címének visszavonását.