Öt erdőtűz tombolt a hétvégén Arizonában

2012.05.14. 16:59

Öt nagyobb tűz jelezte a hétvégén Arizona államban az erdőtüzek szezonjának kezdetét. Közülük az egyik négy négyzetmérföldnyi területen pusztított, egy másik miatt pedig majdnem ki kellett telepíteni egy történelmi bányászváros lakosságát. Vasárnapra az állam területén már kilenc négyzetmérföldnyi terület lángolt, amik a forró és száraz májusi időjárás következtében terjedtek szét – írta a Christian Science Monitor.


Erdőtüzek nagyobb térképen való megjelenítése

A tüzek közül a legnagyobb szombat reggel a Tonto Nemzeti Erdőben kapott lángra. Négy mérföldes területen pusztított, oltását pedig repülőgépekről és helikopterekről is folytatták. A tűz és az oltás következtében terjengő füstöt még az onnan 35 mérföldre fekvő Phoenix városában is látni lehetett. Egy másik tűz a Prescott Nemzeti Erdőben egy bányászvárost is fenyegetett, ám a település mintegy 350 lakosa úgy döntött, hogy nem fogja elhagyni a várost. A tűzoltók számára külön központot hoztak létre, ahol szendvicsekkel várták őket a helyiek. A tűzben végül csak két ház sérült meg, de a környéken háromszáz hektár föld ment tönkre.

Egy indián rezervátum közelében villámcsapás lobbantotta lángra a száraz növényzetet. A tűzben főleg csak gaz és fű égett meg, az infrastruktúra nem volt veszélyben. A hatóságok már korábban figyelmeztették az állami gazdálkodókat, hogy a száraz időjárásnak köszönhetően hamarosan megkezdődik az erdőtüzek szezonja. Arizona történetének eddigi legnagyobb erdőtüzére tavaly került sor, akkor egy tűzben majdnem 540 000 hektárnyi terület semmisült meg.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport