Nem lesz szemétégető Szentgotthárdnál
Visszavonta az osztrák közigazgatási bíróság a heiligenkreuzi hulladékégető építési engedélyét. A bíróság formai okokra hivatkozva helyezte hatályon kívül az osztrák környezetvédelmi szenátus döntését az engedély kiadásáról és a beruházót új engedélyezési eljárás lefolytatására kötelezte – mondta Soós Zoltán, a szentgotthárdi PRONAS környezetvédő civil szervezet elnöke.
A BEGAS osztrák cég még 2006-ban jelentette be, hogy egy évi 325 ezer tonna kapacitású szemétégetőt épít fel a közvetlenül a magyar határ mellett fekvő Heiligenkreuzban, Szentgotthárdtól néhány kilométerre.
A terv komoly ellenállásba ütközött az osztrák és magyar környezetvédőknél, akik először a Burgenlandi Tartományi Hivatalnál, majd országos szinten a bécsi Környezetvédelmi Szenátusnál támadták meg a szemétégető építési engedélyét, de a tervet mindkét helyen helybenhagyták. A környezetvédők ezután az osztrák közigazgatási bírósághoz fordultak.
A BEGAS-nak eddig hat évébe és több millió eurójába került az engedélyezési eljárás, ezért Soós Zoltán biztosra veszi, hogy a cég nem kezd bele egy új engedélyezési eljárásba.