Csalást emleget a mexikói elnökválasztás vesztese
A mexikói elnökválasztáson a szavazatok 97,23 százalékának összeszámlálása alapján Pena Nieto, a legnagyobb ellenzéki párt, a populistának tartott Intézményes Forradalmi Párt (PRI) jelöltje a szavazatok 38,1 százalékát szerezte meg, López Obrador pedig a 31,7 százalékát. A PRI tizenkét évi ellenzéki szerep után tér vissza a végrehajtó hatalom csúcsára, a párt korábban hét évtizeden át irányította Mexikót.
A másodikként befutó Andrés Manuel López Obrador, a baloldal jelöltje sajtóértekezletén kijelentette, hogy nem fogadja el a részleges eredményt. A választások előtt, közben és utána is sok csalás történt, mondta. A baloldali elnökjelölt pár órával korábban, támogatói előtt így nyilatkozott: "Az utolsó szót még nem mondták ki". Azt mondta, hogy csak a hivatalos végeredmény bejelentésekor hajlandó elismerni ellenfele győzelmét.
"PRI-mentes Mexikót!", "Pena Nieto elnök nem lesz, meglássátok!" - kiabálta hétfő este Mexikóváros egyik előkelő negyedében körülbelül 25 ezer fiatal tüntető. A demonstrációt az a YoSoy132 nevű egyetemi csoport szervezte, amely májusban alakult meg Pena Nieto megválasztása ellen, mert már akkor is a PRI jelöltje volt az esélyes a győzelemre a felmérések szerint.