Már egy éve felmerült a magyar párt bejegyzése
„Már az elmúlt egy évben többen is előálltak ilyen ötlettel, vissza-visszatérő gondolat" – reagált az Indexnek Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke arra, hogy hogy hétvégén a párt több politikusa is kezdeményezte a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén egy Magyarországon bejegyzendő határon túli párt létrehozását.
Így a magyarországi parlamenti választásokon a magyar állampolgárságot szerzett határon túli magyarok erre szavazhatnának. Kelemen szerint nemcsak az RMDSZ-en belül, hanem a civil életben is felvetették már a pártalapítás gondolatát.
Nem olyan egyszerű egy párt bejegyzése, ez nem megy egyik napról a másikra, emelte ki. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem volt erről hivatalos egyeztetés, sem pedig döntés az RMDSZ vezetésében, és még semmilyen konkrét részletet nem dolgoztak ki. Egyelőre pedig nem lesz napirenden a kérdés a következő időszakban, mivel elsősorban az őszi romániai parlamenti választásokra koncentrálnak, a kettő pedig nem fér meg egymás mellett.
A vasárnapi ülésen a kérdés Kelemen szerint mindenféle előzetes egyeztetés nélkül került hivatalosan is szóba, és a nyilvánosság elé. „Mindenki értelmezze, ahogy tudja" – mondta arra a kérdésre, hogy ezt mennyire lehet üzenetként értékelni.
Ugyanakkor Kelemen szerint Markó Béla, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke csak viccesen jegyezte meg, hogy az ötlet hivatalos említését Magyarországon akár fenyegetésként is lehet értékelni. „Abszolút nincs ebben fenyegetés" – mondta Kelemen.
Hozzátette azonban, hogy szerinte nem lehet szó nélkül elmenni Kövér László házelnök „brutális beavatkozása" mellett a romániai önkormányzati választási kampányba. Ha valaki mellett kampányolt, akkor ugyanis valaki ellen is, mondta Kelemen.
Kelemen ugyanakkor, ahogy az Új Magyar Szónak adott interjújában is, hangsúlyozta, hogy "nem haragszik senki a magyar kormányra, Orbán Viktor miniszterelnökre, vagy a Fideszre", Kövér László eljárását azonban finoman szólva sem tartották korrektnek.
Kelemen szerint a magyarországi pártalapítással az őszi parlamenti választások végéig nem foglalkozik az RMDSZ vezetősége, de „ez a gondolat élni fog."