Terrorgyanú miatt hat embert elfogtak Londonban
Terrorcselekmények előkészítésének gyanújával őrizetbe vettek hat embert csütörtökön Londonban. A nagyszabású akcióban a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának fegyveres egységei vettek részt. A gyanúsítottakat, akik közül a legfiatalabb 18, a legidősebb 29 éves, kelet-, illetve nyugat-londoni helyszíneken fogták el. Az egyik elfogáskor a Scotland Yard rendőrei elektromos sokkoló eszközt vetettek be, de a rendőrségi közlemény szerint az érintett nem szorult orvosi ellátásra.
A rendőrség közölte azt is, hogy összesen nyolc londoni lakásban és egy üzlethelyiségben kezdődött házkutatás a 2000-es terrorizmusellenes törvény alapján. Az érintett ingatlanok London nyugati, északi és keleti negyedeiben vannak.
A Scotland Yard hangsúlyozta csütörtöki közleményében, hogy a rendőrségi rajtaütés nincs kapcsolatban a három hét múlva kezdődő londoni olimpiai játékokkal. A brit elhárítás (MI5) igazgatója minapi beszédében viszont azt mondta, hogy "vonzó célpontot" kínálhat a terroristáknak a július 27-én kezdődő londoni olimpia. Jonathan Evans a londoni City polgármesterének hivatalában tartott, június végi előadásában "kétségtelennek" nevezte, hogy egyes terrorhálózatok "fontolóra vették" támadások elkövetését az olimpiai játékok alatt. Hozzátette ugyanakkor, hogy a biztonsági előkészületek már javában zajlanak, és az olimpia "nem lesz könnyű célpont".
Gyanús utas miatt kiürítettek egy buszt
Csütörtökön komoly biztonsági művelet zajlott Londontól északra, az egyik legforgalmasabb brit autópályán is, ahol felfegyverzett rendőri egységek menekítették ki egy távolsági autóbusz utasait, miután hívás érkezett a helyi rendőrséghez, hogy az egyik utas "gyanúsan viselkedik". A busz 48 utassal Prestonból tartott Londonba az M6-os autópályán, amikor az utasok jelezték a sofőrnek, hogy egyik utastársuk valamilyen folyadékot önt egy tartályba, amely ezután füstölni kezdett.
Az autóbusz, amely Birmingham közelében járt, lehúzódott a leállósávba, és a hatóságok az autópályát mindkét irányban lezárták. A helyszínre hatalmas erőkkel vonult ki a rendőrség és a tűzoltóság, nem sokkal később pedig a brit hadsereg vegyvédelmi ruhába öltözött szakértői is megjelentek, akik megkezdték a jármű átvizsgálását. Csütörtökön kora délutánig nem hangzott el hivatalos tájékoztatás arról, hogy pontosan mi történt, és arról sem, hogy őrizetbe vettek-e bárkit.