Természetfeletti erőt reméltek a péniszlevestől
Hét szangoma, vagyis boszorkánydoktor megöléséért és részbeni elfogyasztásáért tartóztatták le egy boszorkányvadász kannibál szekta 29 tagját Pápua Új-Guineában, írja a National című angol nyelvű helyi lap. A boszorkányok elleni harcra szerveződött szekta 700-1000 fős.
A most letartóztatottak a National értesülései szerint megették áldozataik agyát, péniszükből pedig levest főztek, hogy természetfeletti erőhöz jussanak. "Nyersen megettük az agyukat, és hazavittük magunkkal egyes testrészeiket, köztük a májukat, a szívüket, a péniszüket, hogy általuk vezetőink természetfölötti hatalomhoz jussanak, sebezhetetlenek legyenek" - mondta el az egyik letartóztatott az újságnak.
Pápua Új-Guineában elég elterjedt a boszorkányságba vetett hit. A lakosság egy része boszorkánydoktorokkal konzultál betegség vagy anyagi gondok esetén. Egy ilyen boszorkánydoktor általában 1000 kinát, azaz mintegy 110 ezer forintnak megfelelő összeget, egy disznót és egy zsák rizst kér szolgáltatásaiért, de akadnak olyanok is, akik páciensük családjának nőtagjaival való nemi kapcsolatra is igényt tartanak.
A boszorkányvadász szekta egyik, a Nationalnek nyilatkozó vezetője szerint hagyományos értékrendjükbe ütközik, hogy a szangomák szexuális szolgáltatást várnak el a segítségért cserébe. Ez a becstelenség indította őket a gyilkosságokra.
A szekta az ország északkeleti partvidékén, Madang tartományban aktív. A helyi rendőrparancsnok, Anthony Wagambie, szerint a letartóztatottak beismerték a gyilkosságokat, de tagadják, hogy bármi rosszat tettek. Hisznek abban, hogy áldozataik elfogyasztásával természetfeletti hatalmat szereztek. Wagambie szerint a szekta összes tagja evett embert.
A lap által idézett szakértő szerint a boszorkányvadász szekta tagjai által művelt dolgok jóval túlmennek a helyi hagyományokon. "Valóban előfordul, hogy a törzsek tagjai elmennek boszorkányokra vadászni, de soha nem ölnék meg őket fényes nappal, nem csonkítanák meg őket, nem ennék meg a szerveiket és nem főznének levest a péniszükből" - mondta.