Erhard
2 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Még keresik az eltűnt unokatestvéreket

2012.07.16. 10:29

A hétvégén már több mint 350 ember kereste Iowában az Egyesült Államokban a 8 éves Elizabeth Collinst és 10 éves unokatestvérét Lyric Cook-Morrisseyt. A lányokat utoljára péntek délben látták és bár azóta megtalálták a biciklijeiket, illetve az egyik lány mobiltelefonját a rendőrség szerint most nincsen több nyom, ami alapján rájuk akadhatnának.

A lányok eltűnését a családtagjaik jelentették be. Nem sokkal később a rendőrség már rá is akadt a nyomukra, ugyanis megtalálták azt a két biciklit, ami az övéké volt, de azóta nem volt több kedvező fejlemény. A lányok édesanyjai vasárnap azt nyilatkozták az AP szerint, hogy próbálnak erősek lenni, és hálásak a segítségért, amit Evansdale lakosaitól kapnak.

A bicikliket egy tó mellett találták meg, és a közelben volt az egyik lány pénztárcája is. Lyric anyja azt mondta, hogy elképzelhető, hogy a lánya megpróbált fürödni a tóban, annak ellenére, hogy az tilos. A hatóságok elkezdték a tavat is átvizsgálni, hátha találnak benne valamit. Vasárnap a 40 százalékát megnézték, várhatóan mára végeznek a kutatással.

A helyi körzet seriff-helyettese szerint nagyon kevés az információ, „fűszálakba kapaszkodnak”. A hatóságok próbáltak minél több helyet megnézni a hétvége alatt, mivel attól félnek, hogy csökkenni fog a segítők száma ahogy elkezdődik a munkahét. A seriff-helyettes szerint a hely, ahol a biciklik voltak közel van egy kocsiúthoz ezért könnyen megláthatta ott valaki a lányokat.