Százezren tüntettek a megszorítások ellen Madridban

2012.07.20. 05:36

Közel százezren vonultak az utcára csütörtök este Madridban, tiltakozva a jobboldali kormány újabb szigorú megszorító intézkedései ellen. Nemcsak a fővárosban, az egész országban tiltakozó megmozdulások voltak; összesen több mint 80 településről jelentettek tüntetést.

Az akciót a két legnagyobb spanyol szakszervezet szervezte. Azt akarták bizonyítani, hogy képesek mozgósítani a következő két évre szóló, összesen 65 milliárd eurós megszorítás ellen. Azzal fenyegetőznek, hogy szeptemberben általános sztrájkot hirdetnek.

A Mariano Rajoy miniszterelnök vezette jobboldali parlamenti többség csütörtökön fogadta el a takarékossági intézkedéseket, amelyek részeként felgyorsítják a nyugdíjkorhatár 65 évről 67 évre emelését, és 18-ról 21 százalékra növelik az áfát. Emellett megvonják a közalkalmazottaktól a karácsonyi pluszpénzt, de a legnagyobb felháborodást a munkanélküli segély megkurtítása váltotta ki.

A felvonulók között ott volt több állami szektor dolgozója, például rendőrök, katonák, bírák és ügyészek.

A tiltakozó megmozdulás után a rendőrség a tüntetők kisebb csoportjai ellen gumilövedéket is bevetett, hogy szétoszlassa a tömeget. Sérülésekről, őrizetbe vételekről nem érkezett jelentés.