L. Simon: Elveszik a hősöket a magyaroktól
Az államtitkár beszédében hangsúlyozta: olyan korban élünk, amikor egyre többen törekednek arra, hogy megfosszák a magyarságot hőseitől. Olyan deheroizálási kísérlet zajlik, amelyben azt akarják elhitetni velünk, hogy nincs szükség olyan történelmi példaképekre, akiket a jövő magyar ifjúsága elé állíthatnánk – tette hozzá.
Az államtitkár leszögezte: szembe kell szállni ezzel a folyamattal, hogy a jövő magyar ifjúsága olyan példaképeket láthasson maga előtt, akikre méltán lehet büszke, akiknek történelmi jelentőségű életművéből hitet, erőt és tudást meríthet.
A politikus emlékeztetett arra, hogy mivel a magyar katonák más nemzetek által is elismert hősiessége ellenére a magyaroknak kevés győztes csatát sikerült megvívniuk, ezért érdemes a nyertes ütközeteket megbecsülni.
Ennek tükrében különös jelentőséggel bír a Rákóczi-szabadságharc tiszaújlaki helyszínén tartott megemlékezés, amelynek résztvevői megerősítést nyernek a nemzeti összetartozást illetően, és nem a kesergő múltba révedést viszik magukkal, hanem hasznosítják életükben a múlt sikereiből fakadó tapasztalatokat – fogalmazott.
Identitáserősítés és összetartozás
"Nem a hőseinktől való megfosztásra, nem a történelmünk lekicsinylésére van szükség, hanem a reális helyzetértékelésre építő identitáserősítésre" – hangoztatta L. Simon László. Hozzáfűzte: "legyünk büszkék a magyarságunkra, de ne hivalkodjunk vele. A magyarságunk legyen része a mindennapjainknak". Kiemelte: "óvni és ápolni kell az összetartozástudatunkat is, hiszen van mit rendbe tenni ezen a területen".
Fel kell számolni az elmúlt négy évtized kommunista diktatúrájának nemzettudatot romboló tevékenységét és a december 5-i gyalázatos népszavazás emlékét – fogalmazott a politikus.
Az államtitkár elismerően szólt a jelenlegi magyar kormány nemzetegyesítő intézkedéseiről. Arra szólította a népes hallgatóságot, hogy éljen az új jogszabályok nyújtotta lehetőségekkel, vegyen részt az anyaországi folyamatokban, ezáltal is alakítva saját sorsát szülőföldjén.