11:00, November 28.
Kamerun 0
Szerbia 0
al-Dzsanúb Stadion G csoport
14:00, November 28.
Koreai Köztársaság 0
Ghána 0
Education City Stadion H csoport
17:00, November 28.
Brazília 0
Svájc 0
974 Stadion G csoport
20:00, November 28.
Portugália 0
Uruguay 0

Belefáradtak a fojtogatásba

2012.07.27. 06:52

Az életére törők fáradékonyságának köszönheti megmenekülését egy 46 éves nő Csehországban: támadói – vallomásuk szerint – belefáradtak az asszony fojtogatásába, és inkább kocsmába mentek. A nővel egy 32 éves szlovák és egy 26 éves cseh férfi próbált végezni. Miután az asszony több éjszakára befogadta őket a lakásába, vendégei úgy döntöttek, hogy kirabolják és megölik.

Az előbbit meg is tették: elvették tőle készpénzét, bankkártyáit, és kierőszakolták belőle a kártyák kódjait. Ezután egy műanyagkábellel nekiálltak megfojtani, ám hosszú  perceken át tartó próbálkozástól szinte jobban kifulladtak, mint áldozatuk.

A duó felhagyott a dologgal, már csak azért is, mert attól tartott, hazatérnek a nő fiai. Áldozatukat megfenyegették, hogyha eljár a szája a történtekről, a gyerekein állnak bosszút, majd az asszonyra zárták a lakást és elmentek kocsmázni.

A nőre egyik fia talált rá órákkal később, és látván a sérüléseket, mentőt hívott, majd pedig a rendőrséget is értesítette. Az asszony nem árulta el, hogy mi történt, és a rendőrök először rablásra gyanakodtak, ám a két férfi – akik hamar gyanúsak lettek – bevallotta, hogy meg akarták ölni a nőt. Legalább húsz évre börtönbe kerülhetnek, mindketten büntetett előéletűek.



  • Hírek
  • Bankszámla