Magyar vér csordogál Angolában

2012. június 6.-án kétfős magyar kutatócsoport indult Angolába, majd a Kongói Demokratikus
Köztársaságba, hogy az egykori Afrika-kutató, felfedező Magyar László (1818-1864) emlékét kutassa. Szilasi Ildikó Hermina Afrika-kutató, antropológus, az Afrikai-Magyar Egyesület munkatársa és Lantai-Csont Gergely fotográfus arra vállalkoztak, hogy Magyar László 19. századi utazásainak tengerparti részét bejárják, dokumentálják.

A két hónapos projekt során megemlékeznek Magyar László életéről és munkásságáról, ismereteket osztanak meg Angoláról és Kongóról, valamint a kultúra mezsgyéjén kapcsolatot építenek Magyarország és az említett országok között. A magyar-afrikai diplomáciai, gazdasági kapcsolatok ugyanis a rendszerváltás után meggyengültek, pedig a gyorsan fejlődő és változó, megerősödő afrikai kontinensen a befektetőket, kereskedőket, turistákat egyaránt rengeteg lehetőség várja.

A világ egyik fontos olajexportőre

Az afrikai expedíció a világ legdrágább fővárosaként emlegetett Luandában vette kezdetét. A szolgáltatások területén rendkívül magas árszínvonalú országban angolai és magyar támogatásra egyaránt szükség volt ahhoz, hogy az expedíció létrejöhessen. A közel 20 milliós lakosságú, 17 százalékos éves GDP-növekedést produkáló Angolában ugyanis a 2002-ben véget ért 27 éves polgárháború, valamint az olajban érdekelt multinacionális cégek jelenléte jócskán érzékelteti
hatását.

Angola jelentős olajexportőrré nőtte ki magát. Mára már Nigériát megelőzve az afrikai kontinens legnagyobb olajkitermelője. Az Amerikai Egyesült Államokba importált olaj 20 százaléka Angolából érkezik. Ezért lehet az, hogy egy terepjáró bérleti díja napi 250 amerikai dollárnál kezdődik, de az expedíció tagjai a szervezés során napi 550 dolláros ajánlatot is kaptak. Az alapszolgáltatások,
valamint a taposóaknák jelenléte miatt részben importra szoruló országban az élelmiszerek ára is magas.

Ráakadtak a magyar szálra

A Luandában kezdődő, Angolában harminc, majd a Kongói Demokratikus Köztársaságban további harminc napig tartó utat Szilasi Ildikó Hermina és Lantai-Csont Gergely Benguelában folytatta.  Kellemes meglepetés érte a résztvevőket ebben a jó turisztikai adottságokkal rendelkező, Óceánparti városban, ahol két, egykor Magyarországon tanuló angolai vendégelte meg őket.

A magyarul mai napig magas szinten beszélő fiatalemberek jól ismerték Magyar életét, sőt még tippeket is adtak sírhelyének felkutatásához, amit a szervezők az expedíció részcéljának tekintettek. Magyar László a feljegyzés szerint ugyanis 1864-ben Ponto de Cuio településen halt meg, sírhelyét eddig azonban még senkinek sem sikerült azonosítania.

Benguelában azon túl, hogy több egykori, Magyar által leírt épületet – vámház, templom,
portugál kereskedők házai, rabszolgabörtön – is felleltek és dokumentáltak a kutatók, azért is
volt fontos állomás Benguela, mert a kutató innen szervezett karavánt 1849-ben
a kereskedelemre alkalmasabb és jobb klímával bíró belső tartományokba. A kutatók Magyar
nyomvonalát követve jutottak el Huamboba, majd Kuito városba, a mai Bie tartomány – az egykori
Bihéország – központjába.

Itt talált letelepedésre alkalmas helyet Magyar László a Kuito folyó mentén. Sőt, itt alapított családot is, ugyanis Bihéország egykori fejedelme, Kajaja-Kajangula egyik lányát, Ozoro hercegnőt Magyarhoz adta feleségül. Házasságukból két fiú született. Sorsuk alakulásáról nem sokat tudunk. Annyi bizonyos, hogy Magyar László leszármazottjai révén még ma is csordogál magyar vér Angolában.

De még mielőtt a kutatók Magyar egykori szálláshelyének felkutatásához fogtak volna Kuitóban,
a bailundói királyságot is útba ejtették, ahol az úgynevezett szóbák, helyi vezetők ünnepséggel
fogadták őket. Jobb bokájukra és bal csuklójukra pálmaolajból jelzés került, csak így léphették át a
királyi udvar bejáratát, éneklő, táncoló asszonyok kíséretében.

***

A projekt megvalósulását nagyban segítette Bornito de Sousa angolai miniszter és a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium együttműködése, amelynek keretében a minisztérium egy terepjárót és egy sofőrt bocsátott a csapat rendelkezésére, 30 napos útjuk teljes idejére. Az expedíció útvonalára eső tartományi központokban a kulturális minisztérium szakemberei segítették a szervezést. Luandában pedig a bútorgyártásban érdekelt debreceni cég  ügyvezető igazgatója, Dr. Széles György egyengette az expedíció útját.

A kutatóút előkészítése természetesen már az indulás előtt, Magyarországról megkezdődött. A korábban többek között a szenegáli muridokkal, az etióp afarokkal, Madagaszkáron, Kongóban
dolgozó csapat meggyőző referenciái ismeretében több magyar cég és magánszemély is a projekt
mellé állt. Légi partnerként a TAP Portugál légitársaság lépett fel, kisebb-nagyobb összegekkel
pedig az Afrikai-Magyar Egyesület, Gödöllő és Dunaföldvár önkormányzata és művelődési háza, a magyar külügyminisztérium, valamint további cégek és magánszemélyek támogatták a kutatók célkitűzéseit.

Az expedíció szakmai felkészülését Thirring Gusztáv, Hunfalvy János, Krizsán László, Sebestyén Éva, Nemerkényi Zsombor és Kubassek János művei és tanácsai segítették, hogy csak néhányat említsünk azok közül, akik, ha fizikailag nem is, lélekben százszor bejárták Magyar László afrikai útjait.