Tizenöt órás várakozás a Qantasnál
Andrew Kahn a 15 óra és 40 percen át tartó várakozás alatt internetezett, dolgozott, evett és aludt is egy kicsit. A birkatürelmű férfi végül megunta a dolgot és bontotta a vonalat. "Elegem lett, és letettem" - nyilatkozta a sajtónak. Kahn azért hívta fel a Qantast, hogy a cég visszaigazolja foglalását New York-i járatára. "Az kérik az utazóktól, egy nappal indulás előtt telefonáljanak be, és győződjenek meg arról, minden rendben van-e. Ezért telefonáltam."
A hívást automatikusan tartásba tették, majd egy gépi hang közölte Kahnnal, hogy a Qantas képviselője "amint tud, kapcsolatba lép vele." A férfi kíváncsi volt, mit jelent ez a homályos megfogalmazás, és amikor már három órája várt, úgy döntött, megnézi, meddig bírja a Qantas várakoztatni az ügyfeleket. A hívást szerda este 7:22-kor indította és csütörtök reggel 11-kor szakította meg, miután senki nem szólt bele a telefonba.
Mivel utazni viszont szeretett volna, rögtön visszahívta a légitársaságot, és most hét perc alatt sikerült eljutnia egy ügyintézőhöz, aki közölte vele, higy a foglalása nem található a rendszerben, és könnyen előfordulhat, hogy ez vezetett a 15 órás, maratoni várakozáshoz. A Qantas jelezte, hogy kivizsgálja az esetet, és ha Kahn a híváslistájával igazolni tudja a hívást, kifizetik a költségét.