Tényleg ez lenne Nessie?

2012.08.04. 00:49
Egy George Edwards nevű férfi azt állítja, sikerült lefotóznia a Loch Ness-i szörnyet, azaz Nessie-t. Huszonhat éven át vadászott a mitológiai lényre, heti 60 órán át ült a skót tó partján, de szerinte megérte.

Edwards civilben sem tud elszakadni Nessie-től. Amikor nem hobbijának hódol, azaz kempingszékén a parton üldögél és szorgosan kattintgat a fényképezőgépével, a Nessie Hunter IV nevű hajóján viszi be a tóra az arra járó turistákat. Az évek során számos (eredménytelen) szörnyvadászatban is részt vett.

nessie2

Az ominózus fotót még novemberben készítette és egy sötét folt látható rajta, amint a habokat hasítja, A hatvanéves szörnyvadász éppen hazafelé indult egy újabb dolgos nap végén, amikor állítása szerint meglátta a vízben lassan haladó objektumot. "Az első pillanatban fel sem fogtam, mit látok. Az Urquhart kastély felé haladt, nem túl gyorsan, inkább komótosan. Tíz percen át figyeltem, és készítettem pár képet."

A Loch Ness tó szörnyéről szóló első jelentések 565-ben születtek, azóta szemtanúk ezrei vélték látni a lényt, de igazán meggyőző erejű bizonyítékot, azaz foót vagy filmet még senki nem tudott prezentálni az állítólag hosszú nyakú, fura dinoszauruszra emlékeztető Nessie-ről. Edwards szerint az lehetetlen, hogy ennyi szemtanú hazudjon.

"Nehezen elképzelhető, hogy évszázadokon át ennyi ember hazudna valamiről, ráadásul egybehangzóan." Steve Feltham 21 éve kutatja a tó szörnyének nyomait. Edwards fotójáról azt nyilatkozta, hogy az eddigi legjobb, amit Nessie-ről készítettek.

"Nem azt állítom, hogy a képről megtudjuk, milyen állat Nessie" - mondta Feltham a Telegraph-nak. "Azt viszont igen, hogy végre kiderült, mi nem, azaz nem  egy nagyra nőtt kecsege." A leggyakoribb magyarázat szerint ugyanis a tóban lakó szörny nem más, mint egy hal. Edwards a fotót tavaly ősszel készítette, majd elküldte egy amerikai laborba elemzésre. "Csak akkor akartam nyilvánosságra hozni, amikor biztos lehettem abban, hogy nem egy fatörzset néztem Nessie-nek."

Az amerikai szakvélemény szerint a képet nem manipulálták és egy élőlényt ábrázol, bár arról Edwards nem volt hajlandó beszélni, hol is található egészen pontosan ez a labor, és milyen szakértők dolgoznak benne.