Hol bujkál az elmenekült szíriai kormányfő?
Ammánban cáfolják, hogy Rijád Hidzsáb szíriai miniszterelnök Jordániába menekült, a damaszkuszi média pedig úgy tudja: a dezertált politikus Bejrútban van, és onnan Törökországba akar utazni. Két arab televízió idézte hétfő este a jordániai tájékoztatási minisztert, aki úgy nyilatkozott, hogy Rijád Hidzsáb "nem lépte át a jordániai határt, mindeddig nem lépett a királyság területére". Hozzátette, hogy Hidzsáb-ügy Szíriára tartozik.
Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy Hidzsáb hátat fordított az Aszad-rezsimnek, elhagyta Szíriát, és a szomszédos Jordániába menekült, onnan Katarba repül majd. Egy szíriai hírügynökség hétfő este diplomáciai forrásokra hivatkozva közölte, hogy korábbi hírekkel ellentétben Rijád Hidzsáb nem Ammánban van, hanem Libanon fővárosában, Bejrútban.
Ott vár engedélyt a libanoni hatóságoktól, hogy a bejrúti nemzetközi repülőtérről Törökországba repülhessen. Szaad Haríri volt libanoni miniszterelnök állítólag rendelkezésére bocsátotta saját repülőgépét. Bejrútban hivatalos forrásból ezt egyelőre nem erősítették meg.