További Külföld cikkek
- Egy idült alkoholista lehet a Pentagon ura
- Óriási hullám sodort halálba egy orosz színésznőt Thaiföldön
- Dél-Korea elnökének lemondását követelik az országban kitört káosz után
- Akcióba lendültek Donald Trump ügyvédei, miután Joe Biden kegyelmet adott a fiának
- 100 éves náci börtönőrt állíthatnak bíróság elé Németországban
Szíriai konfliktusban érintett városok nagyobb térképen való megjelenítése
Harcok
- Kedden a szíriai kormányerők lerohantak egy felkelők kezén lévő települést Damaszkusz közelében, és megöltek legalább 23 lázadót.
- A Helyi Koordinációs Bizottságok (LCC) nevű ellenzéki szervezet és a lázadók egyik szóvivője egybehangzóan azt közölte, hogy a Bassár el-Aszad elnök rezsimjéhez hű katonák kedd hajnalban négy irányból rohanták le Moadamíja városát, és lázadók után kutatnak. A felkelők szóvivője szerint a város eleste után a katonák szabályosan kivégeztek három, húszas-harmincas éveiben járó férfit.
- A Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) betiltotta tagjainak a kínzásokat, a hadifoglyok kivégzését, és arra kötelezi őket, hogy tartózkodjanak a politikai szerepvállalástól. Kászim Szaadeddín ezredes, a felkelők egyik parancsnoka szerint az SZSZH katonáinak tisztelniük kell a nemzetközi jogi elveket, amelyek tiltják a polgári lakosság bántalmazását, a hadifoglyok kínzását vagy megölését. Az ENSZ nyomozói egy múlt heti jelentésükben közölték, hogy a felkelők is háborús bűntetteket követtek el, bár kisebb mértékben, mint a Bassár el-Aszad államfőt támogató hadsereg, illetve a biztonsági erők fegyveresei.
- A szíriai válság nyomására Libanon északi nagyvárosában, Tripoliban is halálos áldozatokkal járó összecsapások törtek ki szunniták és síiták között. A még hétfőn kirobbant összetűzések kedden is folytatódtak, és három vagy négy ember halálát okozták, több tucatnyian megsebesültek, köztük öt katona.
Támadások civilek ellen
- Életét vesztette egy japán haditudósító hétfőn, de két arab és egy török riporter is eltűnt. Mika Jamamoto, a független Japan Press hírügynökség munkatársa Aleppó környékén halt meg. Jamamoto és munkatársa, Szato Kazukata a lázadó Szabad Szír Hadsereg (FSA) csapataival utazott, amikor a kormányerők megtámadták őket. A riporter súlyos sérüléseket szerzett, majd kórházba szállították. Halálát egy nyakát ért lövés okozta. Feltehetően kormánykatonák végeztek vele.
Mika JamamotoFotó: Jiji Press / AFP
- Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) arról számolt be, hogy kedd hajnalban Aleppó lövetése következtében legalább kilenc ember, köztük két nő és két gyerek – egy kilencéves fiú és egy ötéves lány – halt meg.
- Hétfőn legkevesebb 167 ember vesztette életét: 88 lakos, 32 felkelő és 47 katona, többségük Damaszkusz tartományban.
Reakciók a világból
- Barack Obama amerikai elnök keményen figyelmeztette a szíriai rezsimet, hogy ha beveti vagy akár csak áthelyezi vegyi fegyvereit, Washington átértékelné álláspontját egy szíriai katonai beavatkozásra vonatkozóan. "Mostanáig nem adtam parancsot katonai beavatkozásra. De ha azt látnánk, hogy vegyi fegyvereket helyeznek át vagy alkalmaznak, akkor más megoldáshoz kellene folyamodnom" – hangsúlyozta.
- Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ismét hangoztatta Moszkva álláspontját, amely szerint a szíriai politikai átmenet alapelveiről június végén kötött genfi megállapodás a rendezés egyetlen útja a közel-keleti országban. Kadri Dzsamil gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes az orosz külügyminiszterrel tárgyalva azt hangoztatta, hogy a szíriai békés rendezésben a legfőbb problémát a külső beavatkozás jelenti.
- Ali Hejdar, nemzeti megbékélési miniszter szerint kormánya valamennyi ellenzéki csoport és azok vezetőinek biztonságát garantálja, ha azok vissza akarnak térni Szíriába. A Kadri Dzsamil vezette szíriai kormányküldöttség két héten belül másodszor folytat megbeszéléseket az orosz fővárosban.
- A szíriai ellenzék legnagyobb ernyőszervezete, a Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT) Abdel-Bászet Szaida vezette küldöttségét fogadta kedden Párizsban Francois Hollande francia elnök. A hétfői tárgyalás után Francois Hollande, akit az ellenzék élesen bírál, mert úgymond a kivárás politikáját folytatja, kijelentette: nem lehet politikai megoldás Bassár el-Aszad elnök távozása nélkül. Az SZNT átmeneti kormány felállításának lehetőségét tanulmányozza – jelentette be Abdel-Bászet Szaida.