Nem akar az állami tévében bocsánatot kérni a Pussy Riot
A Pussy Riot orosz punkegyüttes három elítélt tagja visszautasította, hogy az orosz állami televízió jogi műsorában bánja meg tetteit, jelentette be a Kommerszant FM rádió. „A lányok már bocsánatot kértek a bíróságon, és mindent elmondtak, amit szükségesnek tartottak" – jelentette ki Nyikolaj Polozov ügyvéd.
Polozov elmondta, hogy az előző pénteken érkezett a megkeresés az állami Pervij Kanal televízió Ember és törvény című műsorától. A szerkesztők felajánlották, hogy a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban február 21-én előadott akciójukért nem jogerősen egyenként két évre elítélt fiatal nők az egyik szeptemberi műsorban bánják meg tettüket.
Mivel ügyfeleiket az előző adásban rossz színben tüntették fel, képviselőik azt szabták a megjelenés feltételéül, hogy előbb egyeztessék velük a forgatókönyvet, és ha attól eltérnek, a szerkesztőség fizessen kártérítést. A műsor producere ugyanakkor közölte velük, hogy a Pussy Riot tagjainak a nyilvánosság előtt kell bocsánatot kérniük, és akkor a televíziós csatornák általi üldöztetésük befejeződik, fogalmazott az ügyvéd. Nyikolaj Polozov megengedhetetlen és felháborító zsarolásnak tartotta az állami televízió képviselőinek fellépését. Szerinte a hatalom nyomást gyakorol a punkegyüttes tagjaira.
Marija Aljohinát, Nagyezsda Tolokonnyikovát és Jekatyerina Szamucevicset több hónapig tartó eljárás végén augusztusban külön-külön két év javító-nevelő táborban letöltendő büntetésre ítélte egy moszkvai kerületi bíróság vallási gyűlöletből fakadó huliganizmus címén. A fiatal nők – ketten kisgyermekes anyák – fellebbeztek az ítélet ellen.
Párizsban a külügyminisztérium bejelentette, hogy a Pussy Riot-ügy miatt Moszkvába készül François Zimeray, az emberi jogokért felelős francia nagykövet, és találkozni akar a punkegyüttes elítélt tagjaival is.