Legalább 259 ember halt meg egy ruha- és egy cipőgyárban pusztító tűzben Pakisztánban. Az ország déli részén lévő Karacsiban egy 450 embert foglalkoztató ruhagyárban kedd este keletkezett tűzben 246-an, Lahorban pedig 23-an vesztették életüket. Az áldozatok száma még tovább nőhet, ahogy a mentőcsapatok átkutatják az épületet.
A BBC tudósítója szerint a Karacsiban pusztító tűz az egyik legsúlyosabb ipari baleset az ország történetében. „Borzasztó volt, hirtelen az egész emelet lángolt, és megtelt füsttel" – mondta az egyik túlélő, Mohamad Szalim az AFP-nek a kórházban. A hőség annyira elviselhetetlen volt, hogy társaival együtt ő is az ablakon kiugorva keresett menedéket.
A dolgozóknak nem sok idejük maradt kimenekülni az épületből a gyorsan terjedő tűz miatt, sokan kiugrottak az ablakokon. Legalább hatvanöten szenvedtek valamilyen törést. Az áldozatok többsége megfulladt a mérgező füsttől, közülük sokan az üzem alagsorába menekültek, és ott rekedtek. Egyes holttestek úgy összeégtek, hogy az áldozatok nemét sem lehet megállapítani.
Közel negyven tűzoltóautóra volt szükség a lángok megfékezéséhez. Az erős füst az épület átkutatását is nehezítette.
A tüzek keletkezési okát még vizsgálják, de feltehetően mindkét esetben hibás generátorok miatt történt a tragédia. Ugyanakkor az is problémát jelentett, hogy nem voltak megfelelő vészkijáratok az épületekben.
Pakisztánban általános probléma, hogy az üzemek és más középületek híján vannak a biztonsági berendezéseknek, így sok helyen nincs vészcsengő vagy tűzoltó készülék. A kormány bírálói szerint az országban burjánzó korrupció is nehezíti a munka- és tűzvédelmi hiányosságok felszámolását.