András, Andor
-3 °C
3 °C

Szabadon engedhetik a Pussy Riotot

2012.09.12. 19:11

„Haszontalannak” nevezte a Pussy Riot tagjainak bebörtönzését és szabadon bocsátásukra szólított Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, aki jelenleg az ország miniszterelnöke. Medvegyev megjegyzései akár azt is jelenthetik, hogy a garázdaság és vallási gyűlölet miatt két év börtönbüntetésre ítélt punkzenekar tagjait hamarosan szabadon engedhetik, jelentette az AP amerikai hírügynökség moszkvai tudósítója.

A zenekar tagjainak fellebbviteli tárgyalása október 1-én kezdődik Moszkvában.

A Pussy Riot tagjai egy moszkvai székesegyházban tartottak Putyin-ellenes koncertet. Augusztusban ítélték őket két év börtönre, de az előzetes letartóztatással együtt már öt hónapja vannak fogságban.

A zenekar tagjainak elítélése ellen a maga módján még Vlagyimir Putyin elnök is tiltakozott, a bírósági ítélet előtt azt mondta, túlzás lenne bebörtönözni őket.

A Pussy Riot tagjainak elítélése világszerte nagy felháborodást váltott ki, több művész, köztük a Moszkvában koncertező Madonna is tiltakozott. Az ügy egyre kínosabb az orosz vezetésnek, mivel tökéletesen szimbolizálja Putyinék az ellenzékiekkel és a másként gondolkozókkal szembeni egyre szigorodó fellépését.