Kína és Japán a II. világháborút játssza újra

A Japánban Szenkaku, Kínában Tiaojü (Diaoyu) néven ismert szigetek hovatartozása miatt korábban is voltak már viták Peking és Tokió között. 2010-ben történt a legutóbbi nagyobb incidens, amikor egy kínai halászhajó japán őrhajókkal ütközött össze a környéken. A szigetek alatt fontos természeti erőforrások vannak (földgáz és feltételezhetően kőolajlelőhelyek), de ennél is fontosabb, hogy a hovatartozásuk mindkét országban „hazafiassági” kérdés is.

Kína szerint a szigetek évszázadok óta hozzá tartoznak, de Japán szerint amikor 1885-ben felméréseket végeztek a szigeteken, nyomát sem látták kínaiaknak. 1895-tól Tokió hivatalosan is Japán részének tekintette a Szenkaku-szigeteket, és 1932-ben eladták azokat a szigeteket eredetileg betelepítő japánok leszármazottainak. A második világháború után ideiglenesen az USA igazgatta a területet, de 1972-ben visszaadta Japánnak.

Pekingben ezt szükségtelen beavatkozásnak látták, és az eltelt évtizedekben a Tiaojü-szigetek szimbolikus jelentősége megnőtt. Kínában, ha a szigetek hovatartozása kerül szóba, mindig a második világháborúban elszenvedett sérelmek elevenednek fel, amikor az „imperialista Japán kifosztotta és megerőszakolta Kínát”. Minden évben szeptember 18-án emlékeznek meg Kína részleges japán megszállásáról, így nem volt meglepő, hogy kedden is megmozdulások voltak.

Dr. P. Szabó Sándor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója szerint „Kínának más szomszédaival is vannak területi vitái, de a Japánnal fennálló területi viták, mint például a szigetvásárlási ügy, amelyet a kínai kormány a kínai szuverenitás megsértésének tekint, különösen felkorbácsolják az érzelmeket Kínában. A kínai lakosság jelentős részének Japánhoz való viszonyulására még ma is rendkívül nagy hatással vannak a Japántól elszenvedett múltbeli sérelmek, a lezáratlan történelmi konfliktusok, az ezekkel kapcsolatos kollektív emlékek, például Kína japán megszállásának máig elevenen élő emléke".

A tüntetésekkel a legnagyobb gond, hogy nem mindig békések, sokszor elszabadulnak az indulatok. Vasárnap japán médiajelentések szerint legalább 85 városban rendeztek tüntetéseket, és több helyen japán boltokat és éttermeket támadtak meg az összegyűlt emberek. Volt, ahol japán márkájú autókat gyújtottak fel, így hétfőre a Kínában élő Japánok egy része úgy döntött, hogy inkább meghúzzák magukat, és egy ideig nem mutatkoznak az utcán. Több Japán cég a Kínában létesített gyárainak ideiglenes bezárására kényszerült, hogy megvédje dolgozóit.

Washingtont is belerángatják

A vitának olyan politikai vetülete is van, hogy sok kínai szerint Japán csak azért viselkedik ilyen magabiztosan, mert titokban erre bujtogatja az Egyesült Államok. „Rakoncátlan” szövetségesei, Japán és a Fülöp-szigetek megzabolázására szólította fel az USA-t a kínai állami Hszinhua hírügynökség hétfőn, Leon Panetta amerikai védelmi miniszter tokiói látogatásával egy időben kiadott kommentárjában.

Az írás arra figyelmezteti Washingtont, hogy nem áll jogában döntőbíróként eljárni a vitákban, és azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy annak új Ázsia-politikája Kínával szembeni „meggondolatlan provokációkra” bátorítja a két országot, amelyek „érdemtelen területi nyereségeket” próbálnak szerezni. Washington valóban nagyobb figyelmet kíván fordítani az ázsiai térségre, de eddig minden alkalmat megragadott, hogy hangoztassa: nem Kína ellensége.

Panetta kedden már Pekingbe érkezett, ahol a kínai hadügyminiszterrel, illetve vezető politikusokkal van találkozója. A miniszter nem hozta szóba a szigetvitát, csak azt hangsúlyozta, hogy a világ legfontosabb bilaterális kapcsolatát akarják létrehozni az Egyesült Államok és Kína között, amibe a katonai kapcsolatok erősítése is beletartozik.

Mindenkinek sokba kerülhet

További hétfői fejlemény volt, hogy több kínai napilap is szerkesztőségi véleményben vetette fel, hogy esetleges gazdasági szankciókat, embargót kellene életbe léptetni Japán ellen.

Völgyi Katalin, az MTA tudományos munkatársa szerint az egyik dolog, ami szóba jöhet, az a kétoldalú kereskedelemben bevezetett korlátozás. Japán legnagyobb kereskedelmi partnere Kína, vele bonyolítja le összesített exportjának és importjának 20 százalékát (évi 345 milliárd dollár értékben). Különösen fájó lehet Tokiónak, ha Peking nem lesz hajlandó eladni bizonyos ritka földfémeket Japánnak, mert ezek az anyagok kevés helyen érhetők el, és Japán Kínára támaszkodik a behozatalban.

Azonban „óvatosan kell a kínaiaknak bánni a szankciókkal”, mert Völgyi szerint saját magukkal is rosszat tehetnek. Az USA után Kína a legjelentősebb japán tőkebefogadó ország (2011-ben 12 milliárd dollár FDI érkezett), így Pekingnek is van mit veszítenie. Ugyanígy csökkenhetnek a turisztikai bevételek is. 2011-ben 3,65 millió japán turista látogatott Kínába, de ha fennmaradnak a feszültségek, lehet, hogy inkább otthon maradnak. A szakértő szerint sajnos nem új jelenség a japánellenesség, alapvetően hiányzik a történelmi megbékélés a két fél között, társadalmi szinten is vannak ellentétek.

Völgyi Katalin szerint a politikának is nagy szerepe van: „nyílván hatással van az emberekre a vezetők viselkedése”. A második világháború emléke mind a mai napig nem rendezett, de „a békés fejlődéshez kell a politikai szinten való előrelépés, kell a bizalom is”, és ő abban reménykedik, hogy csak fellángolásról van szó, és elülnek a viták.

P. Szabó Sándor szerint „az elmúlt évtizedekben a két ország között szoros gazdasági együttműködés, sőt kölcsönös gazdasági függés alakult ki. Ebből fakadóan mindkét félnek alapvető érdeke, hogy a területi viták ne hassanak ki a gazdasági együttműködésre. Ugyanakkor egyrészt a vitatott terület kérdésének rendezése Kína számára olyan alapvető jelentőséggel bír, hogy ilyen helyzetben hajlandó felvállalni bizonyos gazdasági veszteségeket, másrészt már eddig is számtalanszor előfordult, hogy Kína külpolitikai viták következményeképpen bizonyos gazdasági szankciókat alkalmazott valamely országgal, illetve annak vállalataival szemben".

Belső indulatok

Az utolsó elem, amire Völgyi Katalin felhívta a figyelmet, hogy a kínaiak nem csak a japánokat ostorozták, hanem saját kormányukat is. A Kyodo hírügynökség szerint a tüntetők a Kínai Kommunista Párt, a korrupció és a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek ellen is szót emeltek, egy hongkongi lap szerint az ország déli részén néhol az emberi jogok érvényesítését követelték.

Kínában mindig nehézséget jelent megállapítani, hogy egy tüntetés magától indul meg, vagy rásegít-e a kormányzat. A mostani megmozdulások során kezdetben valószínűleg találkozott a KKP és a nemzeti indulatok által erősen befolyásolt közvélemény akarata, de Pekingben gyorsan megijedtek, hogy kikerülhet a kezükből az irányítás.

„A kínai kormányzat jelenleg olyan kommunikációt folytat a médián keresztül, amelynek az az üzenete a lakosság számára, hogy a tüntetések mindaddig szolgálják a kínai nemzeti érdekeket, segítik a kínai kormány érdekérvényesítő tevékenységét, és hazafias megnyilvánulásnak számítanak, amíg békésen, rendezett keretek között folynak, ha azonban fizikai erőszakba torkollnak, már nincsenek összhangban az ország érdekeivel. Ebből is látszik, hogy az állam számára jól jönnek a demonstrációk, ugyanakkor a kormányzat igyekszik elejét venni a folyamat további eszkalálódásának, az események feletti kontroll elvesztésének" – mondta P. Szabó Sándor.

A Hszinhua hírügynökség már ki is adott egy közleményt, hogy a japán provokációra adott válaszként a „hazafiasság kifejezése... természetese reakció” volt, de „bölcsességre van szükség”, és el kell kerülni a belföldi társadalmi rend megzavarását. A kínai politikusok néha kijátsszák a nacionalista kártyát, de az nem kétséges, hogy Japán megleckéztetésénél még mindig fontosabb a stabilitás és saját hatalmuk biztosítása.

A megszokott menetrend szerint idén ősszel kellene bejelentenie Hu Csin-tao  elnöknek és Ven Csia-pao kínai kormányfőnek a visszavonulást. A pártfőtitkári, majd az elnöki székben a jelenlegi alelnök, a vezetők ötödik generációját képviselő Hszi Csin-ping követné Hut és Li Ko-csiang jelenlegi miniszterelnök-helyettes venné át a stafétát a Ven miniszterelnöktől.

A kínai hatalomváltással kapcsolatban már eddig is nagy volt a bizonytalanság. A KKP vezetőinek a legfontosabb, hogy nyugodt és "harmonikus" viszonyok uralkodjanak az utódlás idején. A gazdaságnak az elvárásokhoz képest gyenge teljesítménye, majd Po Hszi-laj Csungking város pártfőtitkárának ügyei nagyban megzavarták ezt a harmóniát. A japánnal kiéleződő szigetvita csak feleslegesen tovább bonyolítja a helyzetet.