Mindkét oldal saját győzelmét várja Grúziában

2012.10.01. 22:12
A grúz ellenzék és a kormánypárt is győztesnek nyilvánította magát hétfő este, a grúziai parlamenti választás urnazárása után, ami belpolitikai patthelyzet kialakulásával fenyeget a dél-kaukázusi volt szovjet köztársaságban.

A Grúz Álom nevű ellenzéki koalíció vezetője, Bidzina Ivanisvili a még bizonytalan eredmények ellenére azt mondta, hogy győzelemre állnak. Miheil Szaakasvili államfő ezzel szemben úgy vélekedett: bár a fővárost, Tbiliszit elveszíthetik a kormányzó erők, vidéken sokkal jobban szerepeltek a hatalmon lévő Egyesült Nemzeti Mozgalom jelöltjei. Mindkét vezető nyugalomra szólította fel híveit.

A grúz állami televízió egy exit poll-felmérés alapján arról számolt be, hogy a milliárdos Ivanisvili vezette ellenzéki koalíció a szavazatok mintegy 35 százalékát kapta meg a jövőre távozó elnök, Miheil Szaakasvili kormányzó pártjának 30 százalékos eredményével szemben. Egy másik, az amerikai Edison Research közvélemény-kutató által végzett exit poll-felmérés alapján két hatalompárti tévé, a Rusztavi-2 és az Imedi TV a listás szavazatok 51-41 százalékos megoszlásáról beszélt az ellenzék javára.

A végső eredmények azonban szükségszerűen eltérnek majd ettől az összetett grúz választási rendszer miatt, amelyben a parlament 150 mandátumából 77-et a pártlisták, 73-at viszont az egyéni szavazókörzetek eredménye alapján töltenek be, és az egyéni jelöltek közül a legtöbb szavazatot szerző jut a mandátumhoz, függetlenül attól, hogy megszerezte-e a leadott érvényes voksok abszolút többségét.

Tbilisziben az ellenzék több ezer híve gyűlt össze a főváros szívében lévő Szabadság téren. A szavazatszámlálás első hivatalos eredményeit a legkorábban kedden hajnalban teszik közzé.

Az ellenzék és a kormánypárt egymásnak ellentmondó állításai belpolitikai patthelyzetet eredményezhetnek a dél-kaukázusi volt szovjet köztársaságban. Az ország stabilitásának megrendülése aggodalmat kelthet a Nyugatban, mivel Grúzia jelentős szerepet játszik a kaszpi-tengeri lelőhelyeken kitermelt kőolaj és földgáz Európába szállításában, és stratégiailag fontos helyen fekszik Oroszország, Irán, Törökország és Közép-Ázsia között.

Először néztek szembe komoly kihívással

Százötven képviselői hely sorsa dőlt el ma Grúziában a parlamenti választásokon. Ha Szaakasvili pártja az Egyesült Nemzeti Mozgalom vereséget szenved, de békésen átadja a hatalmat, akkor ez lesz az első eset a Szovjetunió széthullása óta, hogy nem forradalomban döntötték meg a grúz kormányt.

A Grúziai Álom évek óta a legkomolyabb kihívója Szaakasvilinek. Az ellenzék előre csalással és a szavazatok manipulálásával vádolta meg a kormányt. Szaakasvilinek be kell bizonyítania, hogy tisztességes választásokat tartanak, amire jó lehetőség lehet, hogy az elnök és az ellenzék is ígéretet tett, hogy elfogadják a szavazás végeredményét, ha annak hitelességét a nemzetközi megfigyelők is megerősítik. Jelenleg 42 országból 401 ellenőr figyeli a választásokat.

Szaakasvili elnök saját szavazatának leadása után úgy nyilatkozott az AP-nek, hogy sok mindent dönt el a mai választás. Hatással van az országra, a régióra, a nemzet fejlődésére és jövőjére, a demokrácia eszméjére és arra is, hogy mi fog történni az európai álommal a világnak ebben a részében.

A grúz Központi Választási Bizottság (CEC) reggel óta kétórás időközökben adott ki jelentéseket a becsült részvételi arányokról. Délelőtt 10 órakor 10,3 százalékos volt az átlagos részvételi arány, ami délre 25,88 százalékra, délután háromra 45 százalékra emelkedett. A bizottság szóvivője szerint a szavazás nyugodt körülmények között zajlott, pedig egy, a börtönökben folyó visszaélésekre rámutató internetes videó miatt a kampány során számos ellenzéki tüntetést is tartottak.

Az egyetlen probléma, amit jeleztek, hogy néhány helyen eltérés volt a választói listákban szereplő emberek és a szavazólapok száma közt. A bizottság ezt azzal magyarázta, hogy nem minden szavazó szavaz a saját körzetében, például aki katonai szolgálatot teljesít, az az aktuális állomáshelyén fog voksolni.

A nemzetközi megfigyelőket összefogó EBESZ a maga részéről közleményben tudatta, hogy kedden adja ki a jelentését a választás lebonyolításáról.