Csak figyelmeztetés a török fenyegetés
További Külföld cikkek
- Szijjártó Péter: Az eszkaláció kockázata most a legerősebb
- A brit veteránügyi miniszter szerint a hadsereg hat hónapig sem bírná egy háborúban
- A dél-koreai elnök elfogadta a védelmi miniszter lemondását, de az államfő ellen is vizsgálat indult
- David Pressman Belgiumba utazott, mert „Budapesten mindenütt Brüsszel van a középpontban”
- Újabb ellenzéki vezetőt vettek őrizetbe Georgiában
Több szíriai katona is életét vesztette csütörtök hajnalban, amikor a török hadsereg újabb támadást intézett szíriai célpontok ellen. A történtekről az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) számolt be. Török biztonsági források szerint a katonai csapások csütörtök reggel is folytatódtak, délelőttre pedig a parlamentet is összehívták.
A parlamenti ülésen felhatalmazást adhatnak a hadseregnek a "közvetlen katonai műveletekre". Ez a szakterminológiában azt jelenti, hogy az eddigi tüzérségi támadások után a szárazföldi csapatok is beavatkozhatnak, vagyis a török hadsereg a határt átlépve Szíriában indíthat támadást.
Szíriai konfliktusban érintett városok nagyobb térképen való megjelenítése
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök egy neve elhallgatását kérő munkatársa szerint ez egyelőre nem jelentene hadüzenetet, csak "figyelmeztetésnek tekintendő". Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a parlament döntése nem jelent azonnali bevonulást, viszont egy jövőbeni szíriai támadásra a török hadsereg akár saját hatáskörében döntve invázióval felelhet.
Törökország szerdán kezdett megtorló akciót, miután Szíriából kilőtt aknagránátok megöltek egy nőt és öt gyereket egy határmenti török faluban. A török hadsereg több szír katonai létesítményt bombázott tüzérséggel.
Szerda éjjel még úgy tűnt, diplomáciai úton rendezik a viszályt. Törökország a "szükséges intézkedések" megtételét kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsától a területét ért szíriai támadás miatt.
Törökoszrág szerint területét ért a támadás "agressziós cselekedet volt Szíria részéről", ami "kimeríti a nemzetközi jog, valamint a nemzetközi béke és biztonság megsértését".
A törökök az ENSZ BT-nek írt levelükben nem jelezték, milyen konkrét intézkedést várnak.
Amerikai diplomaták azt remélik, hogy csütörtökön elfogadhatnak egy nem kötelező hatályú nyilatkozatot, amely "a lehető legélesebben" elítéli az aknavetős támadást, és felszólít az erőszak leállítására és Törökország területi épségének tiszteletben tartására. Egy szövegtervezet szerint "a támadás megmutatta, hogy riasztó szakaszhoz érkezett a szíriai válság átterjedése a szomszédos államokra".
A határozatot eredetileg már szerdán meg akarták hozni, de Oroszország időt kért. Az orosz külügyminiszter szerint közvetlen kapcsolatfelvételre van szükség Ankara és Damaszkusz között a szerdai határincidens miatt kialakult feszültség enyhítése érdekében, és Szíriának nyilvánosan is ki kell jelentenie, hogy tragikus véletlenről van szó.
A szíriai kormány ezzel párhuzamosan "megfontoltságot és ésszerűséget kért" a történetben, amit maga "határincidensként" értékelt. Szerintük "bölcsen, óvatosan és felelősségteljesen kell viselkedni", mert a térségben "fegyveres terrorista csoportok vannak jelen". A szíriai kormány polgárháborús ellenfeleit szokta terroristának nevezni.
Ban Kimun, az ENSZ főtitkára pedig azt kérte Törökországtól, tartsa nyitva az érintkezési csatornákat a szíriai hatóságokkal, hogy enyhíteni lehessen a feszültséget.