Megtörik a geopolitikai gyűrű Irán körül

Az európai országok és az Egyesült Államok is veszített a befolyásából a Közel-Keleten, már nem tudják a korábbihoz hasonlóan befolyásolni az eseményeket a térségben, mondta N. Rózsa Erzsébet, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) koordinációs igazgatója a Közel-Kelet változó egyensúlyi viszonyairól tartott előadáson. Szerinte az arab tavasz felgyorsított folyamatokat, a mérlege pedig, hogy az EU és az USA későn, nem eléggé, és a térség közvéleménye szerint nem a megfelelő módon reagált.

A Nyugat most nem tudja, és talán nem is akarja befolyásolni az átmeneteket a térségben, miközben a régió országai közül egyre többen mondhatnak nemet az Egyesült Államoknak. Az EU és az USA előtt álló problémát is növeli az arab országok különböző irányú fejlődése, nem lehet egy koncepcióval közelíteni országok egy csoportjához.

Balogh István, az MKI tudományos munkatársa arról beszélt, hogy a következő években két stratégiai trend lesz a meghatározó a közel-keleti térségben: a gyenge államok számának növekedése, és az amerikai csapatok kivonása. Az arab tavasz eseményei mellett a gyengébb államoknak a belső politikai stabilizáció lesz az elsődleges, miközben Törökország és Irán befolyási korlátai is megmutatkoztak, egymásba ütköztek a régióban. A két eltérő modellt is jelentő török-iráni szembenállást Balogh kontrollált rivalizálásnak nevezte.

Az iraki és az afganisztáni háborúk lezárásával, az amerikai csapatok kivonásával megtörik a geopolitikai gyűrű Irán körül, a felszabaduló energiákkal pedig fokozottan koncentrálhat majd Szíriára. Iraktól lavírozás várható: figyelni fognak arra, hogy ne lökjék el teljesen maguktól a fontos gazdasági csatornákat biztosító Egyesült Államokat, de közben Iránt sem akarják majd felbőszíteni.

Izrael már megszokta, hogy viszonylag kiszámíthatóak a rezsimek a régióban, az arab tavasszal ez azonban megváltozott. Szíria esetében abban sem lehet biztos, hogy milyen típusú vezetés jönne Bassár el-Aszad után. Ebben a helyzetben Izrael várhatóan kivár, a nemzetközi figyelmet pedig kizárólag az iráni nukleáris programra akarja majd fordítani.

N. Rózsa Erzsébet szerint szerint az arab tavasszal minden érintett országban még inkább Izrael-ellenes lett a közvélemény, az események pedig rávilágítottak az ország elszigeteltségére a térségben. Ugyanakkor úgy vélte, hogy ez nem az arab tavasz, hanem az elmúlt évek izraeli politikájának a következménye. Ebből a helyzetből akkor mozdulhatnának ki, ha valamilyen megállapodás születne a palesztinokkal.

A török modellről szólva azt mondta, hogy a mostani török politika az oszmán birodalom óta a leghatalmasabb visszatérést hajtotta végre a regionális erőtérben. Törökország úgynevezett soft powere is jelentősebb lett, pl. az arab országokban török sorozatok mennek a tévében, és egyre többen adnak személyneveket török vezetők alapján.

A török vezetésnek a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy miközben a saját területein küzd a kurdisztáni munkáspárttal (PKK), az iraki kurd területek után Szíria északi részén már a második országban alakulhat ki egy kvázi autonóm Kurdisztán. Szíriában ezt a törekvést ráadásul Aszad és a központi vezetés is támogatja. Az kevéssé valószínű, hogy Törökország ebben az esetben is huzamosabb ideig folyamodhasson ahhoz a módszerhez, mint az iraki kurdok esetében, vagyis hogy időről időre a határon átnyúló katonai csapásokat mér.

A szíriai konfliktusról a szakértő úgy vélte, hogy mindkét oldalon vérengzés folyik, és nehéz megmondani, mi lesz hosszabb távon, de a rezsim ugyan veszteségeket szenvedett el, viszont a helyén van. N. Rózsa Erzsébet szerint Bassár el-Aszadnak kedvezhet, ha továbbra is elhúzódik a konfliktus Szíriában, mert a nép megelégelheti az összecsapásokat.

A koordinációs igazgató elmondta, hogy Iránban az előző héten újabb 40 százalékkal leértékelődő riál másfél év alatt már másodszor veszített 40 százalékot az értékéből. Az alapvető élelmiszerek ára ötszörösére, hatszorosára nőtt, emiatt tüntetések kezdődtek.

Azonban úgy tűnik, hogy a rezsimnek van még mozgástere, a külső forrásai még nem apadtak el – Kína, India, Japán, Dél-Korea és Törökország is vásárol többek között tőlük olajat –, a tartalékaik pedig öt évre kitarthatnak. Az elégedetlenség középpontjában ráadásul Mahmúd Ahmadinezsád elnök áll, akinek jövőre lejár a második ciklusa is, helyette pedig nem elképzelhetetlen, hogy egy szociálisan érzékeny elnökjelöltet is indítanak majd a szavazáson.