
Robbanóanyag-nyomokat találtak Kaczynski lezuhant repülőjén
Robbanóanyagok nyomait találták lengyel pirotechnikusok a Szmolenszk mellett lezuhant kormánygép roncsain - írta kedden a Rzeczpospolita című napilap.
Az újság értesülései szerint a lengyel ügyészség és a miniszterelnök is ismeri a két hete befejezett helyszíni vizsgálatok eredményét, de a további eljárás ügyében még nem született hivatalos döntés.
A lengyel pirotechnikai vizsgálatot a lengyel ügyészség kezdeményezte, kevesellve a halál okának megállapításához az orosz fél által rendelkezésére bocsátott mintákat. Nem fogadta el az orosz záróvéleményt, arra hivatkozva, hogy az nem tesz eleget a szakmai elvárásoknak.
Az egy hónapig tartó újabb helyszíni vizsgálatban az ügyészek mellett a központi bűnügyi laboratórium és a központi nyomozó iroda szakértői vettek részt. Már az első mintavételnél kiderült, hogy mind a repülőgép burkolatán, mind annak belsejében - csaknem 30 ülésen -, illetve a katasztrófa helyszínén is trotil (TNT) és nitroglicerin nyomai találhatók.
Szakértők több hipotézist is figyelembe vesznek, köztük azt, hogy második világháborús robbanóanyagok maradványairól lehet szó, hiszen Szmolenszk mellett súlyos harcok dúltak.
A lengyel pirotechnikusok cáfolnak
Lengyel pirotechnikusok nem találták robbanóanyagok nyomait sem a Szmolenszk mellett lezuhant kormánygép roncsain, sem a katasztrófa helyszínén - jelentette ki a varsói körzeti katonai ügyészség képviselője keddi sajtótájékoztatóján.
Ireneusz Szelag az ügyet vizsgáló katonai ügyészség nevében cáfolta a Rzeczpospolita című napilap értesülését, amely szerint a roncsokon trotil és nitroglicerin nyomait találták volna a lengyel szakértők.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a robbanóanyagok esetleges jelenléte csak az elmúlt hetekben felvett minták laboratóriumi vizsgálatának záróvéleménye alapján állapítható meg.
Lezuhant a lengyel kormánygép
Az 2010. április 10-én az oroszországi Szmolenszk mellett lezuhant lengyel kormánygép katasztrófájában Lech Kaczynski lengyel államfővel együtt 96 ember halt meg, köztük a lengyel politikai és katonai vezetés kiemelkedő képviselői.
Az esetet kivizsgáló, moszkvai székhelyű Államközi Repülésügyi Bizottság szerint a balesetért a gép legénysége a felelős.
A lengyel katonai ügyészség 2013 tavaszáig hosszabbította meg a lengyel társadalmat megosztó eset kivizsgálását, az ügy egyik fontos tanúja a napokban öngyilkosságot követett el.
