Skócia minek akar függetlenedni?

MTI/Index
2012.11.04. 08:14
Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke szerint Skócia semmit sem nyerne azzal, ha elszakadna Nagy-Britanniától, a szeparatizmus a múlté, a jövő szava az unió. Ráadásul újra kérhetnék a felvételüket az EU-ba, ami egyáltalán nem tűnik sétagaloppnak, hiszen minden tagországnak rá kéne bólintania.

A politikus elnökölhet azokon a találkozókon, amelyek célja megvitatni, hogy egy független Skócia csatlakozhat-e az Európai Unióhoz - írta a Guardian brit lap.

Az újság szerint Van Rompuy, aki 2014-ben - amikora tervek szerint megtartják a népszavazást a függetlenségről - még mindig az Európai Tanács elnöke lesz, a YouTube videomegosztó portálon látható felvételen már korábban is úgy fogalmazott, senki sem nyerhet a szeparatizmusból a mai világban, "amely tetszik vagy sem, globalizált". Mint mondta, "sok fontos feladat áll előttünk, és csak akkor lehetünk sikeresek, ha egyesítjük erőinket, közösen cselekszünk és közös irányt szabunk meg". A jövő szava az unió - hangsúlyozta.

A környezetéből származó információk alapján Van Rompuy azonban nem fog a skót függetlenség ellen kampányolni. "Az elnök soha sem ártaná bele magát nemzeti kérdésekbe. Mindazonáltal Skóciának kérelmeznie kell majd az EU-tagságot", ha valóban elszakad Nagy-Britanniától - idézte a forrást a The Guardian.

700 éve

Alex Salmond skót kormányfő, a Skóciát a tavaly májusi tartományi választások óta parlamenti többségben kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője januárban hirdette meg hivatalosan, hogy Skócia 2014-ben népszavazást kíván tartani függetlenségéről. A referendum kitűzött időpontja jelképes jelentőségű, 2014-ben lesz ugyanis a hétszázadik évfordulója az 1314-ben, Bannockburn mezején megvívott csatának, amelyben Robert de Bruce skót király néhány ezres serege megsemmisítő vereséget mért II. Eduárd angol uralkodó többszörös túlerőben lévő haderejére.

Ezt a skót történetírás az angol hódítási kísérletek ellen folytatott háborúk legnagyobb skót katonai diadalaként tartja számon.

A független Skócia EU-csatlakozásáról és tagságáról szóló egyeztetéseket néhány ország - Spanyolország, Ciprus, Belgium - igencsak megnehezítené - idézett tovább a brit lap. A forrás megjegyezte: a belga Van Rompuy támogatta hazájában a devolúciót, Flandria függetlenségét azonban nem.

A hivatalban lévő brit kormány és David Miliband korábbi munkáspárti külügyminiszter a napokban szintén felhívta a skót vezetés és Alex Salmond függetlenségpárti kormányfő figyelmét arra, hogy Skócia EU-csatlakozása nem lenne automatikusan garantált, ha az országrész valóban elszakadna Nagy-Britanniától. Miliband szerint bonyolult csatlakozási tárgyalások várnának Skóciára, és Franciaország például népszavazáshoz köti az EU további bővítését. Salmond ezzel szemben hangoztatja, hogy Skócia nem kerülne ki a közösségből, ha függetlenné válna.