Bassár el-Aszad Szíriában akar meghalni
Bassár el-Aszad szíriai elnök nem hagyja el országát.
Az államfő erről a Russia Today orosz televízió arab nyelvű adásának nyilatkozott, hangoztatva: „nem a Nyugat bábja, Szíriában kíván élni és ott akar meghalni”. Egyben óva intett egy országa elleni külföldi beavatkozás nemzetközi következményeitől.
Az interjú részleteit a televízió honlapján csütörtökön tette közzé.
Aszad szavai két nappal azután kerültek nyilvánosságra, hogy David Cameron brit kormányfő felvetette Aszad biztonságos távozásának a lehetőségét Szíriából, ha ezzel véget lehet vetni a polgárháborúnak.
Miközben a szíriai ellenzék és a lázadók a nemzetközi közösség közbelépését sürgetik, az államfő közölte: egy ilyen beavatkozásnak dominóhatása lenne, amely az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig érintené a világot.
Országát „a világi gondolkodás, a stabilitás és az együttélés térségbeli utolsó bástyájaként” említve Bassár el-Aszad úgy vélte, hogy a Szíria elleni külföldi inváziónak magasabb ára lenne, mint amilyent a világ meg tudna megfizetni.
„Nem hiszem, hogy a Nyugat ebbe az irányba tartana, de ha mégis, senki sem tudja megmondani, mi történik majd utána” – közölte az elnök.
Szíriában a 2011 márciusában kitört, polgárháborúba torkollott népfelkelésnek egy szíriai civil szervezet szerint több mint 37 ezer halálos áldozata van.