Fölakasztották Indiában a 2008-as mumbai mészárlásért felelős csoport egyetlen élve elfogott tagját. A Kaszab (Mészáros) néven gúnyolt 25 éves pakisztáni Adzsmal Amírt augusztusban másodfokon is bűnösnek találták India elleni háborús cselekmények, emberölés, összeesküvés és terrorizmus bűntettében, és jogerősen kötél általi halálra ítélték. Az ítéletet szerda reggel hajtották végre a nyugat-indiai Mahárástra állam egyik börtönében, Mumbaitól nem messze, miután az indiai államfő elutasította az elítélt kegyelmi kérvényét.
2008. november 26. és 29. között egy tíztagú, erősen felfegyverzett kommandó mészárlást vitt végbe Mumbaiban két luxusszállodában, egy étteremben, a főpályaudvaron és egy zsidó központban. A terrortámadásban 166 ember halt meg, és több mint 300-an sebesültek meg. A pályaudvaron, ahol 52 volt a halálos áldozatok száma, két ember gyilkolt, egyikük volt Kaszab. A másik kilenc merénylőt megölték az indiai biztonsági erők. Kaszab tett egy beismerő vallomást, de később visszavonta. Ügyvédei azt állították, hogy kikényszerítették belőle az utólag visszavont vallomást.
Az indiai kormány a Laskar-i-Taiba radikális pakisztáni iszlamista csoportot tette felelőssé az India pénzügyi központjának számító, csaknem 14 milliós nagyvárosban végrehajtott, összehangolt támadásért. Újdelhi bizonyítékokat küldött Pakisztánba, és többször fölszólította az iszlám köztársaság hatóságait, hogy vonja felelősségre a tetteseket. Pakisztánban hét ember ellen vádat emeltek, de senkit sem ítéltek el az ügyben.
A BBC Delhiben tartózkodó munkatársa szerint nagy nyomás nehezedett Indiára, hogy cselekedjen a brutális támadás végrehajtója ellen, ugyanakkor a kivégzés gyorsasága és az akörüli titkolózás sokakat meglepett. Pakisztán és India viszonya elmérgesedett, miután India megvádolta a Laskar-i-Taiba csoportot. A kezdeti tagadás után Pakisztán annyit elismert, hogy a támadást részben az ő területén tervezték meg, és hogy Kaszab pakisztáni állampolgár. A kapcsolatok azóta fokozatosan javultak.