Vasárnap vége Spanyolországnak?

„Miért legyen saját államunk? Röviden azért, mert mi egy nép vagyunk, mert elegünk van, mert hiszünk a demokráciában és mert gyakorolni akarjuk azt. Eljött a katalánok órája” - írja Pilar Rahola, katalán író és egykori politikus a barcelonai La Vanguardia című lapban (angol fordítás itt), amivel nagyjából le is írja a vasárnapi választás előtti hangulatot. Vasárnap ugyanis nem egyszerű tartományi választást tartanak Katalóniában.

Egyértelmű felhatalmazás kell

Artur Mas katalán elnök azért hozta előre a választás időpontját, mert azt mondta, ha újraválasztják, elkezdi a a katalán függetlenségről szóló 2016-os népszavazás megszervezését. Ehhez pedig szerinte egyértelmű felhatalmazás, új mandátum kell. Lényegében tehát arról szavaznak Katalóniában, hogy elszakadjanak-e Spanyolországtól.

A tét nem csak Spanyolországon hozta lázba, az angolszász sajtó is napok óta katalánok gondolataival van tele hétköznapi embertől miniszterekig. Nem véletlenül, hiszen Skócia hasonló módon készül éppen elszakadni Nagy-Britanniától. Az elszakadás kérdése természetesen nem 2012-ben került elő először, a történelmi okokat hosszan lehet sorolni, később meg is tesszük majd. Az azonban nem véletlen, hogy éppen most éleződött ki ennyire a téma. Az utóbbi tizenöt hónapban 43 százalékról 57 százalékra nőtt a katalánok között az elszakadást támogatók aránya.

Nincs visszaút

Szeptemberben másfél millióan tüntettek Barcelonában, ahol egyrészt az adójukat követelték vissza a madridi központi kormánytól, másrészt a gazdasági kérdéseket már egyértelműen összekötötték a katalán függetlenség kérdésével. Eztuán mondta Artur Mas, innen nincs visszaút, ennyi ember szavát már nem lehet figyelmen kívük hagyni. Október hetedikén a Barcelona-Real Madrid meccsen hosszan zengett a stadionban a "Függetlenség!".

Katalónia Spanyolország leggazdagabb része, GDP-jének 8 százalékát ugyanakkor be kell fizetnie a központi költségvetésbe. A legfontosabb kifogás éppen ez. Katalónia ugyanis egyben a leginkább eladósodott rész is, melynek mentőcsomagot kellett kérnie a spanyol központi banktól. A katalánok panaszai szerint míg évente 16 milliárd eurót fizetnek be a központi költségvetésbe, az állami fejlesztéseknél mindig a sor végére kerülnek.

Virágzás vagy bojkott?

Az elszakadáspártiak szerint ha ez a helyzet megszűnne, rövid ideig tartó átmeneti nehézségek után virágzó, dinamikusan fejlődő állam jöhetne létre. „Ha ország lennénk, Európában nálunk lenne a hetedik legmagasabb az egy főre jutó jövedelem” – mondta Lluis Recorder katalán politikus.

Ezt azonban egyáltalán nem biztos, hogy ilyen egyszerűen át lehet számolni. Juan Rubio-Ramirez katalán közgazdász a La Vanguardiának arról beszélt, Barcelonában működő nagyvállalatok tömegei települhetnek át Madridba, vagy már európai városokba, ha tényleg függetlenednek. Spanyolországban akár bojkottálhatják is a katalán termékeket is ebben az esetben – volt már olyan katalán textilipari vállalat, ami arra panaszkodott, hogy Galiciából lemondták a rendeléseket, mert az ottaniak szerint katalán politikusok lenézően beszélnek róluk. A katalán gazdaság teljesítmény jelenleg évente 1,1 százalékkal csökken, a munkanélküliség 23 százalékos.

Az pedig erősen kétséges, mi lenne egy egy független Katalónia EU-tagságával.  José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szeptemberben arról beszélt, hogy „minden létrejövő új országnak újra kell kérnie a felvételét az EU-ba".

Békésen vagy sehogy

Artur Mas azért az indulatos közhangulat mellett azt azért igyekezett tisztázni, hogy „vagy békésen viszik véghez az elszakadás, vagy sehogy”. Más kérdés, kinek mi számít békésnek. José Manuel García-Margallo spanyol külügyminiszter már jelezte, az alkotmánybíróság meg fogja tiltani, hogy Katalóniában népszavazást tartsanak a függetlenségről. Ha Mas ennek ellenére is kiírja majd, az szerinte jogilag államcsínyt jelent.

A központi kormány az elszakadásról lényegében úgy beszél, mint Spanyolország végéről. „Az emberek úgy kezelik a kérdést, mintha Katalóniát csak úgy le lehetne metszeni. Pedig a katalán kiválás akár Spanyolország eltűnéshez is vezethet” – mondta Alberto Ruiz-Gallardón igazságügyminiszter.

Katalónia simítja az utat

A probléma ugyanis nem csak Katalóniában létezik. Baszkföldön októberben tartottak választást, ahol kétharmados többséget szereztek az elszakadáspárti erők. „Katalónia simítja el előttünk az utat” – mondta Iñaki Anasagasti baszk nacionalista politikus. Ha pedig Katalónia és Baszkföld is elszakadna, a spanyol gazdaság 25 százalékkal, az egy főre jutó GDP 5 százalékkal csökkenne. Mindehhez az Európába vezető spanyol autópályák és vasutak más országokon mennének keresztül.

A feltüzelt hangulatban sem mindenki lelkesedik a függetlenségért. „Szomorúsággal, haraggal és frusztrációval figyelem ezt az egész függetlenség-őrületet” – mondta Silvia Galup, önmagát középosztálybelinek valló barcelonai a Guardian összeállításában. “Szomorú vagyok, mert nem tudom megérteni, hányan felejtik el a válság következményeit egy zászló kedvéért. Dühös, mert ezzel csak Artur Mas és a gárdája nyer, senki sem beszél a korrupcióról, a megszorításokról és a szociális problémákról. És frusztrált, mert egész nap szeparatistákkal vitatkozom, akik úgy kezelnek: ha nem velük vagy, akkor ellenük”.

A király sem beszél katalánul

Ha pedig már frusztráció:az említett publicisztikában Pilar Rahola a sérelmek érzékeltetésére az írja, a spanyol király kiválóan beszél angolul, de alig tud megszólalni katalánul. Ez pedig már átvezet a történelmi kérdésekhez.

A katalán nacionalizmus olyan, mint a tibeti klerikális állam. Annak ellenére, hogy a nacionalizmus és a papok diktatúrája normálisan körülbelül annyira ciki dolognak számítanak, mint a rasszizmus, e kettőért titokzatos okból szabad, sőt divat rajongani.

Pedig a katalánok esetében még arról sincs szó, mint Tibetben, hogy a nagy gonosz szomszéd felfalta volna a kisebb független államot. Független Katalónia ebben a formában ugyanis sohasem létezett, hiába van szó Európa egyik legkulturáltabb és legfejlettebb körzetéről.

A mai katalán területek – ez Katalónia tartományon kívül dél-francia területeket jelent – modern története azzal kezdődött, hogy Nagy Károly frank császár a mai spanyol-francia határ környékén pár grófságból ütközőzónát hozott létre birodalma és az Ibériai félszigeten tanyázó arabok között.

A zónát Marca Hispanicának nevezte el. Már akkor is a Barcelonai Grófság volt közülük a legfontosabb. Ennek vezetője, akárcsak az összes többié, a frank császár hűbérése volt mindaddig, míg egyikük meg nem tagadta az engedelmességet. A katalánok ezután egy házasság révén annyira összebútoroztak a szomszédos Aragóniai Királysággal, hogy fél évezredre úgy is maradtak. Ez idő alatt aránylag zavartalanul használhatták kutyugatásszerű nyelvüket és megtarthatták saját intézményeiket.

Megszólalni sem szabad

A spanyol királyi belpolitika későbbi fordulatai,  főleg a „Bourbonok vagy Habsburgok jöjjenek?" tematikájú spanyol örökösödési háború az 1700-as évek elején aztán egyre csökkentették a majdnem-függetlenséget, egészen addig, hogy a Franco-uralom alatt már megszólalni sem szabadott nyilvánosan katalánul.

A betiltott dal

A katalánok legfontosabb XX. századi politikusa, a katalán politikai élet Baló Györgye, Jordi Pujol első híres politikai akciója emiatt is volt az, hogy 1960-ban egy koncertterem közönségében elvegyülve, Franco diktátor jelenlétében társaival együtt egyszerre csak énekelni kezdték a betiltott, Cant de la Senyera című katalán dalt. Hétéves börtönbüntetés járt érte, Pujol pedig elindult az autonóm Katalónia tartomány megteremtése felé, aminek a diktátor halála után 23 évig volt az elnöke.

Pujol adta át 2003-ban Artur Masnak a vezetői posztot az általa alapított katalán kormánypártban, a CDC-ben. Mas 2010 óta Katalónia elnöke, ő vezetheti át a mostani választások, majd a népszavazás után a tartományt a függetlenségbe.

Az inga átlendülését jelezte, hogy Pujol, a föderáció, vagyis a Spanyolországon belüli majdnem független tartományi státusz legnagyobb harcosa és megteremtője 2010-ben már támogatólag beszélt a függetlenségi mozgalomról.