Elmarasztalta a Ponta-kormányt a Velencei Bizottság
A román sajtó értesülései szerint a Velencei Bizottság valamennyi vitatott kérdésben elmarasztalta a román kormányt a Traian Basescu államfő leváltására irányuló nyári intézkedései miatt.
Az Adevarul című napilap internetes oldalán teljes terjedelmében közölte a Velencei Bizottság jelentését, és megállapította, hogy a román kormány négy nappal ezelőtti közleményében a jelentésnek csupán a számára kedvező megállapításait, ajánlásait idézte és nyugtázta.
A Velencei Bizottság úgy értékelte, sértette az alkotmányos elveket és a jogállamiságot az ombudsman és a két házelnök leváltása, azoknak a sürgősségi kormányrendeleteknek a kibocsátása, amelyek az alkotmánybíróság hatásköreit korlátozták, és amelyek módosították a népszavazás szabályait. A jogászokból álló bizottság szerint ezek az intézkedések külön-külön és együttesen is problematikusak az alkotmányosság és a jogállamiság szempontjából, és az sem jelent mentséget a nyári döntések meghozói számára, hogy a népszavazáson széles többség támogatta céljukat, az államfő leváltását.
A jelentés időrendi sorrendbe állítva felsorolja a vitatott kormányzati intézkedéseket, rámutat az intézkedések jogállamiságot érintő hiányosságaira, és néhány javaslatot is tesz olyan törvénymódosításokra, amelyek elkerülhetővé teszik a hibák megismétlődését.
A májusban bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott jobbközép Ungureanu-kormány helyébe lépő szociálliberális Ponta-kormány június és augusztus között megannyi intézkedést hozott a politikai ellenfelének tekintett Traian Basescu államfő eltávolításának szándékával. Intézkedéseit korábban az Európai Bizottság, az EU több döntéshozója és Washington is jogtiprónak minősítette, az államfő pedig puccskísérletként említette. A Ponta-kormány politikai indíttatásúaknak nevezte a minősítéseket, ezért kérte fel a független szakértőkből álló Velencei Bizottságot a jogi lépések véleményezésére.