245 pedofilt tartóztattak le egyetlen akcióban
Egy nemzetközi rendőri akcióban 245 embert sikerült letartóztatni pedofil bűncselekmények miatt tavaly az Egyesült Államokban és hat további országban - jelentette be csütörtökön Washingtonban John Morton, az amerikai bevándorlásügyi és vámhivatal (ICE) igazgatója.
A tisztségviselő elmondta: a Napraforgó (Sunflower) fedőnevű rendőri akciót november 1. és november 7. között hajtották végre. Az Egyesült Államokban 222 személyt kaptak el, 23 embert pedig további hat állam területén tartóztattak le. Ez utóbbiakat "kényes operatív okok" miatt nem nevezték meg. Olyan személyekről van szó, akik pedofil tartalmú képeket készítettek, birtokoltak vagy terjesztettek az interneten.
Az összehangolt hatósági műveletnek köszönhetően 123 kiskorút sikerült azonosítani, akik e pedofil bűncselekmények áldozataivá váltak. Köztük egészen kis gyermekek is voltak, öten éppen hogy betöltötték a harmadik életévüket, kilencen négy és hat, huszonegyen hét és kilenc, tizenegyen pedig tíz és tizenkét év közöttiek voltak.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.