Ezer eurós jutalmat ajánlott fel a Bahlsen édességgyár annak, aki visszajuttatja a cégnek nagy eszmei értéket jelentő, húsz kilós, aranyozott bronzkekszet, ami a vállalat hannoveri székházának homlokzatát díszítette.
A hatóságok döbbenten állnak a bűncselekmény előtt. Egyelőre azt sem tudják, mikor tűnhetett el a keksz, hát még azt, hogy hogyan. Nem is igazán értik, hogy miért nem tűnt fel senkinek, ahogy valaki magával viszi az öt méter magasan az épület homlokzatára rögzített, fél méter átmérőjű kekszet. Munkahipotézisük szerint fényes nappal, egy magát munkásnak álcázó ember szerelhette le a kekszet.
Nem tudni, hogy fémtolvajok művéről vagy rossz tréfáról van-e szó. Mindenesetre a hatóságok szerint az emblémát, amely kereken 100 éve díszítette a szecessziós székház homlokzatát, csak egy ipari alpinista vihette el, vagy egy szokatlanul hosszú létra, illetve egy emelőkosaras gépkocsi segítségével szerelhették le.
A cég szóvivője nem tudta megmondani, mennyit érhet a keksz, viszont hangsúlyozta, hogy eszmei értéke nagyon nagy a Bahlsen számára. A fémhulladék-kereskedők legfeljebb négyszáz eurót adhatnak húsz kiló bronzért.