Három szülője lesz egy lánynak
Három szülője lehet egy 22 hónapos amerikai kislánynak. Ezt hagyta jóvá egy floridai bíró, amikor engedélyezte a gyermek örökbefogadását és azt, hogy az anyakönyvi kivonatán három személy szerepelhessen szülőként: egy leszbikus házaspár és egy meleg férfi, írja az NBC News.
A döntés egy két éven át húzódó apasági per végét is jelenti, ami a leszbikus pár és az egyik nő barátja között zajlott. A férfi korábban felajánlotta a spermáját a mesterséges megtermékenyítéshez, de később úgy döntött, nagyon szerepet szeretne betölteni a gyerek életében.
A mostani döntés értelmében az anyakönyvi kivonat egy szokatlan megoldással egyszerre fogja feltüntetni a biológiai apát és a két nőt is, mint szülőket.
A két nő, a 43 éves Maria Italiano és a 38 éves Cher Filippazzo korábban számos alkalommal kísérleteztek mesterséges megtermékenyítéssel, sikertelenül. Ezután fordultak Italiano fodrászához, Massimiliano Gerinához, hogy próbálkozhatnak-e az ő spermájával is.
A két nő ügyvédje elismerte, hogy a pár hibát követett el, amikor nem íratott alá semmiféle papírt a meleg fodrásszal, amiben rögzítették volna, milyen jogai és kötelezettségei lesznek a gyerekkel kapcsolatban. Mielőtt Italiano teherbe esett volna, csak szóban állapodtak meg vele, hogy a két nő majd örökbe fogja fogadni a gyermeket és ők nevelik majd fel.
De kevéssel a gyermek megszületése előtt Gerina úgy döntött, hogy apa szeretne lenni, és nem pusztán spermadonor. A két nő azonban ebbe nem akart beleegyezni. A floridai törvények szerint a spermadonorok nem támaszthatnak jogi igényt a gyerekekkel kapcsolatban. Gerina azonban mégis ügyvédet fogadott és kezdetét vette a két éven át tartó jogi csatározás.
A most meghozott bírósági döntés értelmében a kislánynak a két nő lesz a teljes jogú szülője, Gerinának pedig engedélyezik, hogy látogassa a gyereket. Ugyanakkor ő nem lesz jogosult semmiféle gyermektámogatás igénybevételére.
Filippazzo szerint ők a legjobbat akarják a kislánynak, Emmának. "Azt akarjuk, hogy Emma mindent megkapjon és úgy gondoljuk, ha Gerina jelen lesz a születésnapokon és Hálaadáskor, az egy szép ráadás lesz a lánynak. Emma érdeke, hogy fontos szerepet töltsön be az életébe, de nem mint egy szülő. E helyett mint az anyukái jó barátja lehet majd jelen, aki sokat segített nekünk, hiszen annyira nagyon akartuk ezt a lány."