Bárcsak rohadna el a szemem

2013.02.14. 10:54
A többi katona lenézi őket, napi 12 órát dolgoznak egy ablaktalan, belülről nem nyitható konténerben és monitorokon kell újranézniük, hogyan gyilkoltak meg embereket. Miközben a szaporodó amerikai bevetések és Obama külpolitikája miatt rengeteg szó esik a drónokról, arról sokkal kevesebbet tudni, hogy kik irányítják ezeket a repülőket sok ezer kilométer távolból. Egyikük elmesélte, hogyan néz ki a munkájuk.

A 27 éves Brandon Bryant úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg szerződését az amerikai légierőnél. Jelenleg anyja házában él, poszttraumatikus stressz szindrómától szenved és arra sincs pénze, hogy bútorait kiváltsa abból a raktárból, ahova annak idején berakta őket. Számítógépén kívül nincs személyes tárgya, és annak örül, hogy már négy hónapja nem infravöröset álmodik, mesélte el a Spielgelnek.

Bryant több mint öt éven át dolgozott drónirányítóként. Néha Irakban és Afganisztánban, de többnyire az Egyesült Államokban, Új-Mexikó államban fekvő légibázisról vezérelte a világ másik felén bevetett drónokat. Mindezt egy sötét konténerből, amiben mindig 17 fok van, biztonsági okokból nem nyitható az ajtaja, a falát pedig 14 monitor borítja.

Kutya két lábon

Egy bevetésére még mindig nagyon élesen emlékszik. Egy Predator drónt reptettek Afganisztán felett, több mint tízezer kilométer távolságból. Egy lapos tetejű, sárból készült ház megtámadására kaptak parancsot. Bryant finoman megjelölte a drón lézerével az épületet, a mellette ülő pilóta pedig megnyomta azt a gombot, aminek hatására a drón kilőtt egy Hellfire rakétát. 16 másodperc maradt a becsapódásig. Bryant szerint ilyenkor minden olyan, mintha lassított felvételen néznék. A drónra szerelt infrakamera közvetíti számukra a képeket, 2-5 másodperc késéssel.

Hét másodperccel a becsapódás előtt még nem látszott semmi rendkívüli a képernyőn. Bryant ekkor még eltéríthette volna a rakétát. Amikor már csak három másodperc volt hátra, egy gyerek tűnt fel a kép sarkán. Ekkor a valóságban már megtörtént a becsapódás a Baglán városához közeli faluban. Bryant utána látta a villanást a monitoron: az épület egy része beomlott, a gyerek eltűnt. Bryantnak felfordult a gyomra. „Most öltünk meg egy gyereket?” – kérdezte társát. „Igen, azt hiszem egy gyerek volt az” – válaszolta a pilóta. Bryant ezután számítógépén kérdezte meg a munkájukat figyelő feletteseitől, hogy egy gyerek volt-e az. Valaki, akiről azt sem tudták, hogy kicsoda, pedig válaszolt a chatablakban: „Nem, egy kutya volt”.

Bryanték újranézték a felvételeket. „Kutya, két lábon?” – kérdezték.

Lenézik őket

Bryant véletlenül kötött ki a hadseregnél, de karrierje gyorsan ívelt felfelé. A középiskola után még tényfeltáró újságíró akart lenni, de a főiskolán komoly adósságokba verte magát. Egy barátja mesélt neki arról, hogy a légierőnek saját egyeteme van, ahol ingyen tanulhatna. Bryant olyan jól teljesített a vizsgákon, hogy a hírszerzéshez került. Itt tanulta meg, hogyan kell kezelni a kamerákat és a lézereket a drónon, hogyan elemezzen terepfelvételeket, időjárási adatokat és térképeket. A kiképzés után szenzor-irányító lett belőle, ami egy drón esetében nagyjából a másodpilótának felel meg. A drónpilótákat lenézik a hadseregben, gyáva gombnyomogatóknak tartják őket. Annyira népszerűtlen poszt, hogy a légierő a visszavonult katonák közül is vissza kellett vegyen embereket.

20 évesen vett részt élete első éles bevetésén. Meleg, napos idő volt a nevadai sivatagban, de a szokásos sötétség és hűvös a konténerben. Egy Irak légterében repülő drónt kellett irányítania, ami támaszpontjukra visszafele tartó amerikai katonákra vigyázott. Bryant több kilométerre az amerikai katonáktól egy "szemet" szúrt ki. Az iraki lázadók gyakran gumiabroncsba rejtették a robbanószerkezeteket és ezeket égették bele finoman az aszfaltba. Felülnézetből ez úgy néz ki, mintha egy szem lenne az úton. Bryant emlékezett erre a kiképzésekről. Megkérdezte a mellette ülő pilótát, hogy mit kéne tenniük, de ő is újonc volt.

A katonákat nem tudták rádión elérni. Monitoraikon nézték, ahogy az első katonai jármű áthajt a szemen. Semmi nem történt. Amikor azonban a második jármű a szem fölé ért, egy nagy villanást láttak csak a monitoron. Öt amerikai katona halt meg. Innentől Bryant nem tudta az öt katona emlékét kiverni a fejéből. Mindent megpróbált megtenni, hogy a legjobb irányító lehessen, és hogy többet ne fordulhasson elő hasonló eset.

Infravörös szex

Amikor először lőtt ki rakétát, két ember azonnal meghalt, egy harmadik azonban még percekig szenvedett: a monitoron nézhették, hogy lába elveszítése után, és súlyos fájdalmak mellett rengeteg vért veszít. Bryant aznap hazafele elsírta magát, és felhívta az anyját. „Egy héten keresztül úgy éreztem magam, mintha elszakadtam volna az emberiségtől” – mondta el a lapnak.

2007-ben küldték Irakba. A drónok le- és felszállását kellett irányítania egy helyi támaszponton. Ha egy drón feljutott a levegőbe, az irányítást átveszik az Egyesült Államokban lévő bázison. Két évvel később azonban áthelyezték Clovis városába. A kisváros Új-Mexikó államában órányi távolságra a legközelebbi településtől. Innen irányították a légierő tisztjei az Afganisztánban bevetett drónokat.

Bryant jobban szerette az éjszakai műszakokat, mert olyankor nappal volt Afganisztánban. Tavasszal az afgán táj a hó fedte csúcsaival és a zöld völgyeivel pedig montanai otthonára emlékeztette. Bryant látta, ahogy az emberek művelik földjeiket, fiatalok fociznak, férfiak ölelik meg családjukat. Éjszakánként pedig infrakamerával figyelték az országot. A nyári hőség miatt sok afgán a házak tetején alszik. Bryant néha látta, ahogy két infravörös jelből egy lesz, ilyenkor tudta, hogy éppen a tetőn szeretkeznek.

Heteken át figyelték a megjelölt embereket. Tálib felkelőket és bárkit, aki szerepelt valamelyik hírszerző egység listáján. „Meg kellett ismernünk őket. Egészen addig, amíg felülről az a parancs nem jött, hogy öljük meg őket.” Bryant a mai napig bűntudatot érez a gyerekek miatt, akiknek megölte apjukat.

Nem hittem, hogy tudnék ölni

Ekkoriban kezdődtek a problémái az alvással. Nem tudott többet televíziót sem nézni, mert nem stimulálta eléggé. Szabadidejében videójátékokkal játszott, vagy társaival járt inni. Egy ponton pedig Bryant úgy érezte, hogy ki akar szállni. Eltöltött még pár hónapot Afganisztánban, de amikor újra visszakerült Új-Mexikóba, úgy érezte, gyűlöli az izzadtságtól bűzlő pilótafülkét. Életek megmentéséért akart tenni valamit életek elvétele helyett. Edzeni kezdett, hogy elég jó formába kerülhessen ahhoz, hogy más feladatra osszák be. A balszerencséje az volt, hogy túl jó volt abban, amit csinálnia kellett.

Egy eseménytelenebb napon naplójába azt írta, hogy „a harcmezőn nincsenek oldalak, csak vérfürdő van. Totális háború. Minden létező szörnyűségnek szemtanúja voltam. Azt kívánom, a szemem bárcsak elrohadna”.  Idő után nem élvezte barátai társaságát sem. Találkozgatott ugyan egy lánnyal, de az állandóan Bryant rossz hangulatára panaszkodott. Otthon nem tudott aludni, edzett helyette. Elkezdett visszabeszélni feletteseinek. Egy nap pedig összeesett munkahelyén és vért köpött. Az orvos hazaküldte és azt mondta neki, hogy ne jöjjön vissza mindaddig, amíg két héten át nem tud legalább négy órát aludni. Fél évvel később ismét a pilótafülkében volt és drónokat irányított.

Egy nap aztán végleg döntött. Aznap jött rá, hogy a következő szerződését már nem fogja aláírni, amikor miközben belépett a pilótafülkébe, azt kérdezte a többiektől: „Na, miféle faszfej fog ma meghalni?”.

Bryant a közel hat év alatt 6000 órán át irányított drónokat. „Láttam férfiakat, nőket és gyerekeket meghalni. Soha nem gondoltam, hogy meg tudok ölni ennyi embert. Valójában azt se gondoltam, hogy képes lennék gyilkolni egyáltalán.” Az orvosok poszttraumatikus stressz szindrómát állapítottak meg nála. Ideje nagy részét a montanai kisváros egyik kávézójában tölti. Figyeli az embereket, Nietzsche és Twain könyveit olvassa. De időnként muszáj felállnia és átülnie egy másik székbe, nem bírja sokáig egy helyben. Idegessé teszi.

Obama elkötelezett

A pilóta nélküli robotrepülők bevetése mára már rutinfeladatnak számít az amerikai hadseregben. Míg a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után még alig ötven pilóta nélküli robotrepülő állt a Pentagon rendelkezésére, de mára már több mint hétezer drónt vethet be az Egyesült Államok. A szupertitkos drónháború valós méreteiről kevés tényt tudunk, de a nagy-britanniai Oknyomozó Újságíró Iroda (BJI) gyűjtése szerint az elmúlt tíz évben Pakisztánban 3466, Jemenben 1112, Szomáliában 170 halálos áldozata volt, köztük nők és gyerekek is. Arról folyamatosan vitáznak, hány civil halt meg, vagy sérült meg a dróntámadásokban, viszont az Egyesült Államok szerint a civil áldozatok száma viszonylag alacsony maradt.

Ma az Egyesült Államokban már több drónirányítót – akik összesen már 1300-an vannak – képeznek ki, mint hagyományos harci repülőket vezető pilótát.

Obama drónháborújáról itt olvashat részletesebben.

USA 2024

Cikkek, esélyek, portrék, eredmények, térképek – minden egy helyen!

Ne maradjon le semmiről, kövesse az Indexen az amerikai elnökválasztás legfontosabb pillanatait és böngéssze a Fehér Ház blog tartalmait!

November 1-től folyamatosan frissülő hírfolyamunkban számolunk be minden fejleményről, a voksolás éjszakáját kiemelt figyelemmel kísérjük. A választás másnapján reggel hét órától élő videós műsorral jelentkezünk, interaktív térképeink segítségével pedig minden információt megtalál!